Újra vetkőztek a Barátok közt szépségei

Pataki Szilvi
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 09. 05:30
Soha nem láttunk ennyi formás idomot egyszerre domborodni a Barátok köztben: Pataki Szilvi, Kiss Ramóna és Nagy Alexa is bikinire vetkőzött a forgatáson, és cseppet sem feszengett.
kbv

A Zsófit alakító Kiss Ramónát és az Alizt játszó Nagy Alexát korábban is láttuk már a sorozatban lenge öltözetben, most Pedig Pataki Szilvivel kiegészülve bikinire vetkőztek. A Mátyás király téri lányok jakuzzis jelenetében falatnyi fürdőruhában élvezték a pezsgőfürdőt.

– Nem láthattak olyasmit a nézők, amit a strandon ne látnának belőlem, így örömmel vállaltam a jelenetet – magyarázta Pataki Szilvi. Nacsa Olivér menyasszonya szerint ennyit még a legszégyenlősebb színésznő is bátran vállal.

– Színpadon előfordult már, hogy ennél is többet mutattam magamból. A Tangó című darabban a főszereplő nő teljesen kivetkőzik magából, amit azzal mutattunk meg, hogy a hálóingemet egy pillanatra felrántom. Az ügyes rendezésnek köszönhetően azonban ebből tulajdonképpen nem látszik semmi. Azt nem is vállalnám – folytatta a szép színésznő, aki elárulta, csak szerep kedvéért hajlandó nyilvánosan vetkőzni, magazinban nem mutogatná a bájait.

A mostani fürdőruhás jelenet nem öncélú, Pataki Szilvi karakterének, Enikő jellemváltozásának fontos része. – Enikő a sorozat elején nagyon gátlásos volt. Most gyökeres változáson megy keresztül, sokkal humorosabb, lazább. De egyelőre még maga sem tudja, hogy valóban változik, vagy csak a Krisztiánnal történt szakítás miatt ilyen – mondta Szilvi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.