Aktuális

Nálunk nem félnek az ebolától

H. Á.

Létrehozva: 2014.10.11.

Egy német kutatás szerint ebola szempontjából a ferihegyi is a legveszélyeztetettebb európai repülőterek közt van. Idehaza nincs pánik, pedig a szomszédos Szerbiában 700 ebolagyanús embert figyelnek meg.

Veszély A saarbrückeni Max Planck Intézet a világ közel 3500 repülőterét vizsgálta meg abból a szempontból: mekkora az esélye, hogy felbukkanjon ott az ebola. A legveszélyeztetettebb frankfurti légikikötő 100-as indexszel szerepel, hozzá viszonyították a többit. A ferihegyi repülőtér bekerült a 100-as listára: 85-ös index-szel a 66. helyen áll.

– Továbbra sem vezetünk be óvintézkedést az ebolajárvánnyal kapcsolatban. Erről nem mi döntünk, hanem az ÁNTSZ járványügyi osztálya, ha kérik, kihelyezzük a hőkamerákat – tudtuk meg Hardy Mihálytól, a pesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivőjétől. Kerestük az ebolahelyzettel kapcsolatban az ÁNTSZ-t, de közölték: nincsenek új információk a járványról. Holott a napokban kitört a kontinensen a pánik. Spanyolországban egy nővér fertőződött meg, Macedóniában egy brit férfi – róla azt sem tudják, hol kapta el, de nem járt Afrikában – halt bele a kórba, a németországi Lipcsében szintén kezelnek egy beteget.

Csehországban is voltak gyanús esetek, ahogy korábban Ausztriában, Romániában, sőt Magyarországon is – ezeken a helyeken egyelőre nem jelent meg az ebola. A szomszédos Szerbiában 700 embert figyelnek meg, ebből 90 érkezett Afrika fertőzött részéről. A járvány kirobbanása óta közel 4000-en haltak meg, az ebolára pedig nincs ellenszer.

– Valós a veszély, hiszen az akár 25 napos lappangási idő miatt a hőkamerákkal sem biztos, hogy ki lehetne szűrni a betegeket – mondta Bense Tamás orvos.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek