Celeb

Hoppá! Éppen most vált el Nacsa Olivér?

B. M.

Létrehozva: 2014.10.16.

Másfél éve húzódik Nacsa Olivér és felesége, Zsuzsanna válása, épp ezért érdekes, hogy a házaspárt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt látták, egy férfi és egy nő – valószínűsíthetően az ügyvédjeik – társaságában.

– Nacsa Olivéren kék melegítőfelső, a feleségén vajszínű, rövid ujjú elegáns blúz volt. Kedélyesen elbeszélgettek, láthatóan jó viszonyban vannak – mondta a Borsnak egy szemtanú.

Mint ismert, időközben Nacsa Olivérre rátalált a szerelem Pataki Szilvia, a Barátok közt színésznője személyében, aki szerdán nem akart nyilatkozni a témával kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy a humorista sem.

Egy korábbi interjúban azonban Nacsa elmondta, hogy Szilviával közös jövőt terveznek. A feleségével való válóperére azonban még várnia kell, mert a megbízott ügyvéd kamarai tagságát felfüggesztették, de reményét fejezte ki, hogy talán ősszel kimondják a válását. Nagy valószínűséggel ez történt szerdán.

– Sokszor hallottam már a meglátni és megszeretni történetet, de még soha nem éltem meg. És akkor jött Szilvi, aki annyira gyönyörű volt, hogy azonnal megragadta a tekintetem. Pillanatok alatt egy hullámhosszra kerültünk – mondta korábban lapunknak Nacsa, aki jogilag független emberként, majd újra anyakönyvvezető elé állhat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora