Aktuális

Kímélő étrendre fogta magát Orbán Viktor

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.10.17.

Az erős, magyaros ételeket kedveli Orbán Viktor, mindez politikai imidzsének is része. Az elmúlt kampányidőszakot azonban majdhogynem diétázva vitte végig a kormányfő.

Orbán Viktor lapunknak korábban azt nyilatkozta: gyakran eszik kolbászt friss fehér kenyérrel, étrendjében előfordul a szalonna, az estéket pedig egy pohár vörösborral zárja. A valóság azonban – legalábbis az önkormányzati kampány idején – merőben más volt, értesült a Bors a miniszterelnök környezetéből.

 

Orbán teával, napi két-három kávéval, többliternyi szénsavmentes ásványvízzel, csirkehússal és salátával csinálta végig fő programjait. A menüt néha gyümölccsel és pogácsával színesítette. Bőséges reggeli, szerény ebéd és szűkre szabott vacsorák vagy éppen anélküli esték váltották egymást.

Beszédei előtt egy órával már nem evett, legfeljebb csak vizet ivott. Szeszt pedig egyáltalán nem fogyasztott a kampányban.

Merkel sörrel fotózkodott

Angela Merkel német kancellár tavaly, újraválasztásának finisében a müncheni sörfesztiválon rendelt egy krigli sört a fotósok előtt. Merkelről csak később derült ki, valójában utálja a sört, legalábbis így emlékeztek egykori egyetemi társai. A kancellár a választási hadjáratban egy dietetikus segítségét vette igénybe.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek