Aktuális

Sokkoló brutalitással büntette meg bevizelő kisfiát

Bors

Létrehozva: 2014.10.21.

Szörnyű gyilkosság áldozata lett egy kisfiú, akit édesapja halállal büntetett azért, mert éjszaka bepisilt. Ám a férfinek nem volt elég, hogy megölte a gyereket, a holttestet meg is csonkította.

Gyilkosság vádjával tartóztattak le egy kínai férfit, miután kiderült, megölte saját gyermekét - írja a Daily Mirror. Tang Minghuát felesége elhagyta, és a 9 éves fiuk, Kao nevelése a a férfire hárult. A gyermek nehezen tudta feldolgozni szülei válását, ezért rendszeresen bepisilt éjszaka, ami Tangot teljesen kikészítette.

Az egyik ilyen eset után az őrült férfi a házuk előtt meztelenre vetkőztette fiát, majd puszta kézzel megfojtotta. Ezután pedig egy karddal levágta a kisfiú nemi szervét, majd mint aki jól végezte dolgát, visszafeküdt aludni.

A brutális bűncselekményről Minghua szomszédai értesítették a rendőröket, miután megtalálták a kicsi vérbe fagyott holttestét. A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, a törvény előtt azzal próbál védekezni, hogy a fia haláláért nem ő, hanem a feleség felelős, aki elhagyta őket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska