Celeb

Férje elolvad Gombos Edina pocakjától - interjú

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2014.10.23.

Áprilisban ad életet második gyermekének Gombos Edina – talán éppen édesapja hetvenedik születésnapján. A TV2 csinos műsorvezetője ugyan kicsit fáradékony és émelyeg, de élvezi, ahogy gömbölyödő pocakja boldoggá teszi az egész családot.

„Anya, nem csak sokat ettél?!”

Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy babát vár?

Félig-meddig készültünk rá, sejtettük, hogy előbb-utóbb összejön, mert az elhatározás megvolt mindkettőnk részéről. Igaz, a férjem, Alberto jobban akarta, én még vártam volna egy kicsit. Mindig találtam magyarázatot, kifogást: utazgassunk, legyünk még csak hárman… De amikor megtudtam, hogy a baba úton van, elmondhatatlan örömet éreztem. Azonnal megszűnt minden fenntartás, rögtön „anya üzemmódba” kapcsoltam.

Hogyan mondta el az örömhírt a férjének?

Érdekes volt. Amennyire Alberto akarta, annyira megijedt – három tesztet is csináltam, mire felfogta. Rátört a bizonytalanság, az, hogy mekkora felelősséggel jár egy újabb gyermek érkezése. Egy kicsit érlelnie kellett a dolgokat, pár napig gondolkodott, majd egyszer csak boldogan elkezdett róla beszélni, tervezgetni.

Kislányuk, Miranda miként fogadta a tesó érkezését?

Mirikém nagyon cserfes kislány, ezért először nem is mondtuk el neki a hírt, nehogy idő előtt elpletykálja. Másfél hétig bírtuk a titkolózást. Megsajnáltuk, ahogy egyedül játszott a szobában, és tudtuk, milyen régóta szeretne egy kistestvért, így elmondtuk neki. Megkértük, senkinek se beszéljen róla. Ő pedig érezte, milyen komoly dologról van szó, mert tartotta magát, tényleg nem csacsogta el senkinek. De ahhoz, hogy valóban megértse, babát várok, látnia kellett a pocakom növekedését. A 10. héten pedig elvittem magammal ultrahangra – épp nem volt, aki vigyázzon rá –, és ahogy a pici babának járt a keze, lába, akkor már tényleg felfogta, hogy várandós vagyok. Egyébként előtte még meg is jegyezte: mami, nem csak sokat ettél?!

A kiságy a hálószobában lesz

Természetesen az a legfontosabb, hogy a kicsi egészséges legyen, de árulja el, kisfiút vagy kislányt szeretnének?

Azelőtt, hogy teherbe estem, Alberto kisfiúnak szurkolt, mindig fiút emlegetett. Ehhez képest eddig csak lányneveink vannak a kalapban. Sok szempontból kényelmesebb lenne, ha újabb lány érkezne, hiszen rengeteg holmink maradt Miranda kiskorából, de természetesen megértem Alberto vágyait is.

Hogy viseli a terhességet, milyen az első várandóssághoz képest?

Hat év nagy idő, innen derül ki, hogy mennyire. Érzékenyebb, rigolyásabb vagyok, rosszabbul tűröm a hideget, meleget, a szagokat. Bár sok vitamint szedek, jellemző rám a fáradékonyság, nincs energiám. Amikor Mirandát vártam, intenzíven hánytam, most szerencsére csak émelygek, és remélem, ez hamarosan véget ér.

Van, amire fokozottan kell figyelnie a táplálkozásnál?

Mirinél az említett okok miatt ledobtam öt kilót az elején, most plusz háromnál tartok. Erre oda kellene figyelnem, mert alacsony vagyok, és minden kiló jobban meglátszik rajtam. Egyébként sok gyümölcsöt eszem, egészségesen táplálkozom. Megjegyzem, most, mialatt beszélgetünk, nagyon jó illatok jönnek a TV2 ebédlőjéből, szerintem tökfőzelék készült. Ha végeztünk, megyek is a büfébe.

Ezen most jót nevettünk… Ha már a munkahelyet említette: meddig fog dolgozni?

A főnökeimmel azt beszéltük meg, hogy február végéig. Áprilisra várom a picit, nyáron végig babáznék és igyekeznék visszanyerni a szülés előtti alakomat. Ősszel pedig már újra számíthatnának rám. De meglátjuk még, hogyan alakulnak a dolgok.

A kislánya születése után mennyire ment hamar a visszatérés?

Nehéz volt, mert akkor elég gyorsan visszahívtak a rádióba – bár nyilvánvalóan a mikrofon mögött nem kellett „képernyőképesnek” lennem. Akkor még szoptattam, nehezen ment az elszakadás is. Most sokkal rugalmasabban kezelem majd a dolgokat – több szempontból is. Például Albertóval megbeszéltük, hogy nem kell rögtön külön gyermekszoba, a kiságy eleinte a mi hálószobánkban lesz. Az első alkalommal egy vagyont költöttünk el olyan holmikra, amiknek aztán csak a tizedét használtuk. Most már nem esünk ebbe a hibába, tapasztaltak vagyunk.

Születésnapi ajándékként érkezhet a baba

Mit szeret leginkább a várandósságban?

Talán furcsának tűnik, de azt, ahogy a férjem viszonyul hozzá. Nézi a pocakomat és olvadozik, szépnek lát. Nagyon örülök, hogy boldoggá tudom tenni a terhességgel. Miranda is gyakran ad puszit a pocakomra... Szóval miattuk is élvezem.

Milyen a kapcsolata a lányával?

Nagyon erős a kötelék közöttünk. Létezni sem tudunk egymás nélkül, nem tudom elképzelni, hogy hosszabb időt nélküle töltsek, még nyaralni sem mentünk el kettesben Albertóval. Rengeteget beszélgetek a lányommal, őszintén, már-már felnőttesen. Szeretném, ha a barátnője, bizalmasa is lennék egyben, nem csak a mamája.

Idén volt alkalmuk nyaralni – gyakorlatilag már négyesben?

Augusztus végére terveztünk egy európai nagy körutat, egy több országot érintő utazást. A nyaralás előtt azonban az ultrahang sajnos nem mutatott szívhangot. Két dolog történhetett: vagy elszámoltuk a fogantatás napját, vagy a magzat nem él. Így persze nem indulhattunk el, aggodalommal teli napok jöttek. A következő ultrahang szerencsére hatalmas megkönnyebbülést hozott, volt szívhang, és kiderült, hogy csak elszámoltuk magunkat. Megnyugodva, hogy minden rendben, elutaztunk egy kisebb nyaralásra.

Amikor már bátran lehetett újságolni a családban is a hírt, a nagyszülők hogyan reagáltak?

Szüleimnél már a hatodik unoka lesz, Albertóéknál a második, természetesen mindkét család nagyon örül. Sőt, ha áprilisban egy picit túlhordom a babát, még az is lehet, hogy éppen édesapám hetvenedik születésnapjára érkezik, ajándékként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”