Celeb

Szabó Zsófit kiszavazták az After X-re

kbv

Létrehozva: 2014.10.22.

Beigazolódott a papírforma: legutóbb Szabó Zsófit űzték ki a dzsungelből. A színésznő élvezte a kalandot, de már hazakívánkozott.

Mint a Bors elsőként megírta, Zsófi Istenes Bence oldalán várja a nézőket az After X-ben, és „megjósoltuk” azt is, hogy egy nappal azelőtt landol Ferihegyen, hogy a tehetségkutatóban debütál, a nézők pedig véletlenül pontosan ehhez a dátumhoz igazodva szavazták ki a színésznőt a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorából. Zsófit még Afrikában értük utol.

– Ahogy a dzsungelben is igyekeztem magamat adni, az After X-ben is ezt fogom tenni amellett, hogy igyekszem majd száz százalékon teljesíteni – nyilatkozta lapunknak a műsorvezetésről Zsófi, aki örült, hogy végre kiesett. Csalódottsága, hogy nem ő mehet haza, minden este kiült az arcára, amikor celebtársai búcsúztak a dzsungeltől. – Nagyon élveztem az egészet, óriási élmény volt. Ugyanakkor örülök, hogy már kiestem. Így is feszegettem a határaimat. Egy dolog lebegett a szemem előtt, hogy végig önmagam maradjak. Volt, amikor éreztem, hogy kezdek kifordulni önmagamból, de ilyenkor emlékeztettem magam erre a szempontra, és küzdöttem tovább – mondta Zsófi.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713304514
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713304514
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez