Aktuális

Közlekedési előrejelzés a hosszú hétvégére

Létrehozva: 2014.10.23.

A 2014. október 23. és október 26. közötti hosszú hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.

A gyorsforgalmi utak esetében a következőkre lehet számítani:

M30

 • A 27+000-28+600 km szelvények között 2014. augusztus 18-tól várhatóan 2014. november 1-jéig a teljes jobb pálya zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80/60/40 km/h sebességkorlátozás mellett az M30 végcsomópont építése miatt. A forgalom a bal pályán halad mindkét irányban, 1+1-es forgalomterelés mellett;
 • A 2-15 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. október 24-én sövényvágás miatt az előző sáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
 
A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

Kamionstop

A „Kamionstop” 2014. október 22. (szerda) 22 órától október 23. (csütörtök) 22 óráig, illetve 2014. október 25. (szombat) 22 órától október 26. (vasárnap) 22 óráig tart.
 
Határforgalom

A hosszú hétvégén, a közelgő Mindenszentek miatt, minden nap délelőtt ki-, míg délután belépő irányban számolhatunk élénkebb forgalommal a személyforgalomban a közúti határátkelőhelyeken, amely vezethet kisebb várakozásokhoz.
 
A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:
 
Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolnak várakozás kialakulásával.
 
Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolnak várakozás kialakulásával.
 
Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolnak várakozás kialakulásával.
 
Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen péntek este, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A hosszú hétvégén minden nap délelőtt ki-, míg délután belépő irányban számolhatunk élénkebb forgalommal, ami akár 15-30 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban. Vasárnap a belépő irányban déltől estig kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.
 
A teherforgalomban a be- és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.
 
Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamionstop időszakát kivéve a kilépő irányban 30-120 perc, belépő irányban 60-120 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.
 
Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban, pénteken kora délutántól késő estig a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 30-60 perc lehet a várakozás. A belépő irányban vasárnap déltől estig lehet számolni várakozás kialakulásával, amelynek mértéke időnként elérheti a 60 percet is.
                                                    
Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban péntektől szombat estig a kilépő irányban 60 perc, vasárnap 22 óra után belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.
 
Ásotthalom közúti határátkelőhelyen, a hét minden napján 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.
 
Békés megye

A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén - a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is. A hétvégét követően pedig belépő irányban kell számolni várakozás kialakulásával, melynek mértéke szintén elérheti a 60-120 percet is. 
 
Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken, 24-én kilépő irányban 6 óra és 11 óra között 60 perc várakozás alakulhat ki. Vasárnap 26-án 22 órától, hétfőn 27-én 10 óráig a belépő irányban, illetve hétfőn 27-én 6 óra és 11 óra között a kilépő irányban 60 perc várakozás alakulhat ki teherforgalomban.
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.
 
Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.
 
Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.
 
A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7 óra és 19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet, valamint a 8 óra és 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A két átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően, akár 30 perc várakozással is lehet számolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól