Aktuális

280 kilós tonhalat fogott a 12 éves Jenna

Bors

Létrehozva: 2014.10.24.

Remegő lábbal, sőt, a fáradtságtól könnyezve, de mégis kifogta a halszörnyet a 12 éves kislány. Jennának szülei segítsége nélkül sikerült legyőznie az óriási, 280 kilós tonhalat.

Nem, ez nem fotómontázs: valóban ekkora halat fogott ki ez a kislány. Kanada tartományában, a délkeleti partvidéken található Új-Skóciában akasztotta horogra a 280 kilós óriást Jenna Gavin, megdöntve ezzel a korosztályá­ban legnagyobb, 190 kilós fogás csúcsát. A The Sun című brit napilap szerint Jenna büszke az eredményére, pláne, hogy előtte a legnagyobb kapása egy félkilós makréla volt…

A 12 éves kislány szülei, Chandra és John – akik egy halászati üzletet működtetnek – a nagy küzdelem közben bátorították Jennát, de az óriási tonhal kifogásánál nem segíthettek, ezt ugyanis tiltották a versenyszabályok.

– Jenna roppant izgatott volt, amikor kihúzta a hatalmas halat a vízből – mesélte a kislány büszke édesanyja. Hozzátette, az utolsó negyven percben a harc Jenna és a tonhal között különösen kemény volt, mert a hal közben a hajó mögé került, onnan pedig csak kétszeres erőfeszítéssel lehet ki­emelni.

– Hittem abban, hogy megcsinálja, de azt is tudtam, hogy ez hatalmas kihívás a számára. A vége felé a lányom lába már remegett és sírva is fakadt – mondta az anyuka, aki azzal biztatta Jennát a nagy harc közben, hogy vesz neki egy mini iPad-ot, ha nem adja fel.
És valóban, a bátor kislány nem is adta fel!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól