Aktuális

Análisan megerőszakolta az idős nőt a betörő

Bors

Létrehozva: 2014.10.24.

Ez minden nő rémálma: arra riadni az éjszaka kellős közepén, hogy egy vadidegen áll az ágya mellett, aki aztán megerőszakolja. Két idős asszonynak ez a borzalom jutott osztályrészül.

2010. december 20.: A feltételezett tettes, a 33 éves Emil M. maszkban és kesztyűben behatolt egy akkor 72 éves asszony házába Berlin Pankow nevű negyedében. A be nem zárt teraszajtón keresztül ment be, aztán fel az emeleten lévő hálószobába.

Az idős hölgy arra riadt, hogy ég a villany, és egy maszkos férfi valamilyen kábító anyaggal átitatott rongyot nyom az arcába. Többször el is vesztette az eszméletét, de vallomásában állította: a tettes széttárta a lábait, és valamilyen tárgyat dugott a végbelébe, azaz megerőszakolta. Aztán vizet locsolt szét mindenfelé, összeszedett 90 eurót, két mobiltelefont, tizenegy érmét és érdemrendet, és kereket oldott – írja a Bild.

Ami további megdöbbenésre ad okot: a helyszínre hívott rendőrök először nem vették komolyan a sokkos állapotban lévő asszonyt, aki nyugdíjazása előtt maga is bírónőként dolgozott. Azt rögzítették a jegyzőkönyvükbe, hogy szellemileg zavart a bejelentő, úgyhogy elvonultak. Másnap azonban a művészettörténészként dolgozó fia újra kihívta a rendőröket, hogy rögzítsenek már nyomokat, ami meg is történt. Így megtalálták a tettes DNS-ét is a teraszajtón. Minthogy odakint vastagon állt a hó, lábnyomokat is lehetett rögzíteni.

2011. január 8.: A maszkos Emil ezúttal egy wannsee-i villa pinceajtaját feszítette fel éjjel, hogy bejusson egy 60 éves asszonyhoz. Lekötözte áldozatát, levetkőztette és megerőszakolta. Mindezt fotózta és videózta is. Aztán eltűnt 15 millió forintnyi ékszerrel.

A gyanúsított nyomára csak 2012-ben vezettek a nyomok egy másik betörés kapcsán. Egy meneküléshez használt autóban találtak egy cigarettacsikket, amin a DNS-nyomok megegyeztek a második esetben a helyszínen rögzítettekkel. Nemzetközi nyomozás eredményeképpen Londonban fogták el a szexgengsztert 2014 júliusában.

Több mint négy évvel a két brutális bűntett elkövetése után Emil M.-nek vallomást kellett volna tennie a berlini bíróságon, de megtagadta. A két ügyvédje azt mondta: védencük momentán nem óhajt nyilatkozni a vádakkal kapcsolatban. A pere a jövő kedden folytatódik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze