Sport

Madrid Lionel Messit ünnepli?

Bors

Létrehozva: 2014.10.25.

Elképzelhető, hogy a mai Real Madrid–Barcelona csúcsrangadó félbeszakad. Azért, hogy megünnepeljenek egy játékost. Egy vendégjátékost. Lionel Messit, aki a spanyol bajnokság gólkirálya lehet.

A Real-Barca a világ első számú focirangadója. Egyébként is több százmillió néző szurkol a tévék előtt, de a mostani meccsre talán még többen lesznek kíváncsiak, mivel a szokottnál is különlegesebb lesz. A 18 órakor kezdődő partira ugyanis úgy készül világ, hogy Lionel Messi megdönti a spanyol bajnoki gólcsúcsot, amit Telmo Zarra tart 251 találattal.

Sokáig felülmúlhatatlannak tűnt a rekord, egészen addig, míg színre nem lépett az apró argentin, hogy óriási tetteket hajtson végre. 250 gólnál jár a ligában. Ha kettőt lőne, a spanyol szövetség engedélyével pillanatokra mindenki megállna, hogy a döbbenetes teljesítmény előtt fejet hajtson. 

– Nem tudom, miért ne tapsolná meg a Bernabéu közönsége. Minden elismerést megérdemel – vélelmezte a katalánok korábbi klasszisa, Hriszto Sztoicskov. – Ha kéne egyet igazolnom? Természetesen Messit vinném – válaszolta újságírói kérdésre Carlo Ancelotti, a királyi gárda trénere.

Persze semmi garancia nincs arra, hogy Messi megint megvillan (még úgy sem, hogy pályafutása során már 21-szer keserítette el a fehéreket), miként arra sincs, hogy a Madrid lesz az első csapat a bajnokságban, amely beveszi a Barca kapuját. Nyolc forduló, érintetlen kapu.

De majd C. Ronaldo! – mondják Madridban. A házi­gaz­dák szupersztárja elképesztő formában van, máris 15 gólt szerzett, de az egész gárda ellenállhatatlan.

A legjobb támadógépezet a legjobb védelem ellen.És akkor még arról nem is szóltunk, hogy Luis Suárez végre debütálhat a Barcában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133446_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713243910
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131092_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713243910
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján