Aktuális

A szakértő szerint torzult a valóságkép a Fideszben

Bors

Létrehozva: 2014.10.25.

Ünnepi megemlékezés mellett az USA-t és Brüsszelt is ütötték a Fidesz vezető politikusai. Tegnap ismét megszólalt a budapesti amerikai ügyvivő.

Brüsszel engem valóban Moszkvára emlékeztet (…) Ha ez az unió jövője, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni – ezt mondta az Echo tévének Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A kemény szavak nem példa nélküliek a kormánypolitikusok részéről: Gulyás Gergely és Lázár János is bírálta Washingtont. Gulyás – az Országgyűlés alelnöke – szerint akik annak idején hallgatólagosan jóváhagyták a magyar forradalom elleni szovjet támadást, azok ma az ország önrendelkezéshez való jogát sem tartják tiszteletben.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint bár 1989-ben mi ütöttük ki az első téglát a berlini falból, a Nyugat ezt végül azzal viszonozta, hogy kis híján gyarmattá tette hazánkat.

Közben az atv.hu azt írta: André Goodfriend amerikai ügy­vivő a kitiltottakról azt mondta: „hat nevet közöltünk a Külügyminisztériummal”. Késôbb ezt javították, hogy csak „hat főről” beszélt Goodfriend. Az Index szerint neveket nem mondtak az amerikaiak a kormánynak.

Ceglédi Zoltán: még nincs vége

A beszédeknek egyértelműen közük van a kitiltási botrányhoz, de elsősorban nem az Egyesült Államoknak, hanem a saját híveiknek üzenik: a kormány bárkivel szemben kész „szabadságharcot” vívni. Viszont láthatóan torzult a valóságkép a Fidesznél, hiszen nem mérik föl, hogy Amerika nem az Európai Unió.

Az EU-t nyugodtan lehet szidni, miközben jelentős forrásokat hívunk le tőlük. Washington viszont nem fog kesztyűs kézzel bánni Orbán Viktorral, ha nagyon emberkedik. Ez az ügy még messze nem ért véget – mondta a Republikon Intézet elemzője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713474311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713474311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713474311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713474311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze