Vélemény

Vélemény: Bezzeg

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.10.25.

Bezzeg az én időmben! Ezek a mai fiatalok! Ismerős? Bizonyára, hiszen nemzedékek óta mondják ezt a fiatalokról. Később ezek a fiatalok mondják ezt az akkoriakról. Történelmi leletek tanúsága szerint ez nemcsak az elmúlt húsz, ötven vagy száz évben volt így, hanem már az ókorban is. Akkor is arról szólt a fáma, hogy a mostani generációk erkölcsei pusztulást hoznak a világra.

E logika mentén kárhoztatták a fiatalságot túlzott agresszióval, először a tévét, majd a video- és számítógépes játékokat okolva emiatt. Hiszen régebben olyan biztosan nem fordult volna elő, hogy két tini felfegyverkezve besétál egy iskolába, és lemészárolja diáktársait. Ilyen nem, de voltak világháborúk, kézlevágások, kerékbetörések, és a középkorban nem videojátékokkal vagy agresszív tévéműsorokkal mérgezték a gyermekek lelkét, hanem például nyilvános kivégzésekre hordták őket.

Egy horrorfilm főhôse egy jelenetben arról beszél: nem a mozitól válik valaki örült pszichopata gyilkossá, a filmek csak jó ötleteket adnak azoknak, akik amúgy is ölnének. Ugyanez lehet a videojátékokkal is. Egy teljesen normális ember végigviheti a Doom, a Wolfenstein vagy a Counter Strike – nem beszélve az újabbakról, amiket már én sem ismerek – összes pályáját, mégsem kezdi el ezt átültetni a gyakorlatba.

Attól, hogy gyermekeinkből a számítógépes játékok féktelen gyilkológépet faragnak, tehát a többségnek nem kell tartania. Attól annál inkább, hogy a gyerek a gép előtt görnyedve elveszíti a kapcsolatát az igazi világgal. Hogy nem akar már a kertben focizni, fára mászni, hógolyózni, hanem csak a gép előtt „kockul”.

Sőt manapság már előtte sem kell ülnie, hiszen a zsebében is elviheti a virtuális világot. Régen ez nem volt így. Akkor minden jobb volt. Bezzeg…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140062_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713457210
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713457210
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713457210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek