Aktuális

Orbán fia kézbe vette az egyetemi balhékat

Létrehozva: 2014.10.26.

Orbán Gáspár személyesen lép fel a botrányos egyetemi gólyatáborok ügyében. A miniszterelnök fia a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) vezetőjeként egységbe szervezte a hallgatói szervezeteket. Az ügyben még mindig tart a nyomozás.

Figyelemfelhívó előadássorozatot rendeznek az egyetemi nemi erőszakok ügyében az ELTE hallgatói szervezetei. A lépésre azután volt szükség, hogy az elmúlt hetekben több esetben is robbantak ki botrányok az egyetem gólyatáborai miatt, legutóbb például a jogi kart rázták meg durva ügyek.

Szeptemberben pattant ki a kar tavalyi gólyatáborában történt nemi erőszak, amelyről a Bors is beszámolt. A fiatal lány ügyében azóta – akárcsak a fonyódligeti gólyatáborban történt esetben – még tart a rendőrségi nyomozás. Szintén a jogtudományi kar gólyatáborában történt, hogy trágár, az emberi méltóságot sértő dalokat énekeltettek a fiatalokkal.

Az egyetem gyorsan lépett: három hallgatót két félévre, egyet pedig egyre tiltottak el az ügy miatt. A jogi karra jár Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is, aki a Bors információi szerint az egyik fő kezdeményezője volt a most megszületett közös fellépésnek. Gáspár a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) egyik alapítója és vezetője. Számos vitaestet szervezett már, így többek között neki volt köszönhető, hogy például Lázár János, Szájer József, Schiffer András és Karácsony Gergely is tartott már előadást a szervezet vendégeként.

A mostani megállapodást öt hallgatói szervezet írta alá, az előadás-sorozatot a közösségi feldolgozás érdekében szorgalmazták, a problémában jártas szakembereket készülnek meghívni. Az első előadást november első felében tartanák.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban