Celeb

A drog és a nők rabja volt De Niro

Bors

Létrehozva: 2014.10.30.

Meg kellett küzdeni démonaival Robert De Nirónak. Könyv jelent meg a napokban a színész életéről, elképesztő részletekkel. Kiderül, De Niro mennyire durván bánt a nőkkel, majd hogyan próbálta őket hallgatásra bírni.

Kokain és nők. Ebben a bűvkörben élte a nyolcvanas éveket Robert De Niro, derül ki Shawn Levy új könyvéből. Az író eddig soha nem ismert részletességgel számol be a ma már 71 éves színész karrierjének hajnaláról és arról, miért nem találta a helyét a siker és csillogás világában. Bár De Niro a 80-as években házas ember volt, folyamatosan hajtotta a gyengébbik nem képviselőit, sőt egy Helena Springs nevű énekesnőt teherbe is ejtett.

– Robertnek első látásra megtetszett a nő, és addig követte őt autóval, amíg ki nem erőszakolt tőle egy randevút. Ebből lett egy nagyon viharos, többéves viszonyuk. Helena az első gyermekét De Niro tudta nélkül vetette el, aztán amikor 1981-ben ismét terhes lett, a színész megfenyegette őt és arra kényszerítette, hogy szakítsa meg a terhességét. Ekkor még nem tudta, hogy a kicsi nem is az övé, de dühösen zaklatta a nőt, aki végül mégis megszülte Ninát – írja Levy a könyvében.

Az író arról is beszámol, hogy a színész rendszeresen fogyasztott kokaint, és a kábítószeres mámorában mindig kinézte magának a legkarakteresebb nőket, akiket végül az ágyába csábított. Persze egyikükkel sem bánt kesztyűs kézzel, de úgy gondolta, hogy ajándékokkal és virággal le lehet kenyerezni ezeket a könnyűvérű nőcskéket.

– Egyfolytában veszekedett a szeretőivel is, a drogok miatt nagyon instabil volt lelkileg. Martin Scorsesével és John Belushival együtt buliztak a híres Chateau Marmont klubban – aznap este is, amikor Belushi túladagolta magát. Amikor De Niro megtudta, hogy a barátja meghalt, zokogásban tört ki. Azután sok mindent átértékelt a saját életében – idéz a Daily Mail a könyvből, melyben a színész több szerelme és későbbi üzleti partnere is megszólal.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel