Celeb

Celeb vagyok: perre menne a pucérkodó Bódi Sylvi

Bors

Létrehozva: 2014.10.30.

Bár a dzsungel büszke királynőjeként tért haza, már nem tud tiszta szívből örülni koronájának Bódi Sylvi. Itthon ugyanis azzal szembesült, hogy a fél ország a meztelen őserdei fürdőzésén csámcsogott.

Szinte percek alatt ellepték az internetet Bódi Sylvi új meztelen fotói a Celeb vagyok, ments ki innen! összefoglalója után, amelyben meztelen fürdőzését mutatták be. A műsor egyik legemlékezetesebb mozzanatává vált, amint az egykori playmate a jéghideg vízben fedetlenül pancsol. Bár a kamerák vették a jelenetet, Sylvi nem gondolta, hogy így kerül adásba az önfeledt fürdőzés.

A meztelenkedés ugyan nem idegen a modelltől, hiszen számtalanszor készült már róla aktfotó, de a végeredményen mindig profi stáb dolgozott. Hivatásos fotós, sminkes, stylist, és profi eszközök álltak rendelkezésre az igényes sorozatok születéséhez. Sylvi most úgy érezheti magát, mint akit meglestek intim pillanatában, modell lévén pedig érzékenyen érintheti, ha amatôr felvételek készülnek róla.

Felháborodásának először az RTL Klub Celeb vagyok, beszéljük meg! című háttérműsorában adott hangot, olyan határozottan, hogy egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban. Bár Lilu próbálta más irányba terelni a beszélgetést, nem járt sikerrel. Sylvi elmondta, óva inti celebtársait attól, hogy normális ember módjára, ruha nélkül fürödjenek, mert a készítők felhasználhatják a tisztálkodásról készült képsorokat. Azt is jelezte, jogi következményei lesznek, hogy a csatorna kitakarás nélkül mutatta fedetlen testrészeit.

– Nagyon jól éreztem magam a dzsungelben és boldogan jöttem haza, de sajnos hamar elszomorodtam. Amellett, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a játékomról, nagyon rosszul esett, hogy ezek a felvételek adásba kerültek és az internetre is feltöltötték őket, ráadásul kitakarás nélkül. Becsapva érzem magam – mondta el a Bors kérdésére Sylvi.

A Bors úgy tudja, a modell pert fontolgat, és ügyvédjével már konzultált is ez ügyben, de a jogi csatározásokat diszkréten akarja kezelni.

– A nyilvánosság bevonása nélkül szeretném intézni a továbbiakat – közölte röviden.
Az RTL Klub kérdésünkre közölte, hogy nem kíván semmit hozzáfűzni az ügyhöz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...