Aktuális

Kétéves kisfiútól indult el az ebolajárvány

Bors

Létrehozva: 2014.10.30.

Úgy tűnik, megtalálták az augusztusban kirobbant ebolajárvány kiindulási pontját. A halálos vírus tavaly decemberben, egy kétéves guineai kisfiútól ered, akinek csak az édesapja élte túl a betegséget.

Nulladik betegnek nevezik azt a személyt, akihez egy-egy világjárvány kirobbanása köthető. Szakértők úgy vélik, hogy a mostani ebolajárvány egy kétéves guineai kisfiútól, Emile Ouamounótól eredhet. Az UNICEF meglátogatta az azóta elhunyt gyerek édesapját, aki elmesélte, mi történt családjával az elmúlt év utolsó hónapjában.

– Emile december 6-án halt meg, majd egy hónapon belül a másik gyermekem, Philomene és a feleségem, Sia is itt hagyott, egyedül maradtam. A gyerekeim életvidámak voltak, imádtak labdázni, a feleségem pedig bármikor örömmel vette a hátára őket. Nagyon büszke volt rájuk – mondta a megtört apuka, aki már csak fotókon keresztül emlékezhet szeretteire.

Az orvosok máig nem tudják, hogy Emile hogyan kapta meg a kórt, de valószínűleg egy fertőzött állat tetemével érintkezhetett, amely lehetett csimpánz, gyümölcsevő denevér vagy antilop is. Meliandou faluból a temetésre érkező rokonok vihették tovább a fertőzést, és azóta világszerte már majdnem ötezer áldozatot szedett a járvány, amely már az Egyesült Államokban és Európában is felütötte a fejét. A mostani a vírus 1976-os azonosítása óta a legsúlyosabb járvány.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek