Párjaként mutat be egy huszonéves fiút Pártos Csilla, akinek válása Pécsi Ildikó fiától jelenleg is zajlik. A táncosnő azonban úgy tűnik, egy nála jó néhány évvel fiatalabb srác vállán sírja ki bánatát.
Pécsi Ildikó menye újra szerelmes. Csilla papíron ugyan még nem egyedülálló, nagyon úgy tűnik, a szerelem erejének ez sem volt akadály. Többször is egy ismeretlen fiatal fiúval látták megjelenni, ráadásul a Bors megtudta, a srácot párjaként mutatja be ismerőseinek. Az ifjú visszajáró vendég Csilla Chili jógatermében.
– Éppen a jógaórára készültünk, amikor Csillát meglátogatta egy barátja. Beszélgettek néhány szót, majd megérkezett a fiú, akit párjaként mutatott be társalkodópartnerének – mondta a Borsnak egy ismerős, aki szerint Csilla jobban néz ki, mint valaha, szemmel láthatóan jót tesz neki az új kapcsolat. A pár valószínűleg a jógateremben találkozott először, a titokzatos fiatalember pedig azonnal rajongani kezdett a korábbi revütáncosnőért, aki papíron még mindig a Kossuth-díjas színművésznő fiának felesége.
Ahogyan azt már korábban megírtuk, a legutóbbi tárgyaláson a feleknek nem sikerült megegyezniük a vagyonmegosztásról, mivel egy nagyobb hitel bonyolítja az ügyet. A következő meghallgatásra, decemberben kerül majd sor.
A válóper végéig Csilla és tizenhat esztendős fia a Pécsi Ildikó tulajdonában levő családi otthonban maradhat, így nincs kizárva, hogy a szerelmespár a művésznő házában építgeti kapcsolatát.
A Bors munkatársa természetesen megpróbálta kifaggatni Csillát, hogy ki a titokzatos új szerelme, ám sajnos nem kívánt a magánéletéről nyilatkozni.
Pécsi Ildikót is felhívtuk telefonon, megkérdeztük tőle, mit szól menye új választásához. A színésznő röviden válaszolt: – Nekem aztán ehhez végképp semmi közöm.