Celeb

Nehéz körülmények között él a Barátok közt egykori színésznője

M. F.

Létrehozva: 2014.11.06.

Mindennap küzd az életben maradásért a Barátok közt korábbi szereplője. Férje elhagyta, így nyugdíjas szüleire támaszkodik, hogy gyermeke ne szenvedjen hiányt semmiben. Ennek ellenére nem szeretné, hogy sajnálják őt az emberek.

Csifó Dorina hitt a tündérmesékben. Elhitte, hogy a szerelem örökké tart, hogy a közös gyermek, a szeretet és a házassági fogadalom örökre összeköthet két embert. Ám sajnos közel egy évvel ezelőtt minden álma romba dőlt, amikor a férje elhagyta őt és közös gyermeküket, majd szembetalálta magát a rideg valósággal.

– Amikor Viktor elköltözött, alig bírtam összeszedni magam, de Vincéért fel kellett állnom a padlóról, és az anyaszerep mellett a családfenntartó szerepét is magamra kellett vállalnom. Nap mint nap küzdök azért, hogy a gyermekem mindent megkapjon, amire szüksége van, de bevallom, a szüleim segítsége nélkül nem tudom, mi lenne velünk.

A nyugdíjas szülők mindenben támogatják az egykori tinisztárt, akinek nincs állandó munkahelye. Ám helyzetüket az is nehezíti, hogy a lány édesapja nem olyan régen agyvérzést kapott, így minden feladat a család női tagjaira hárul. 

– Édesanyám ahol és ahogyan csak tud, segít, de nem támaszkodhatok rá folyton. Az elmúlt időszakban megtanultam apa és anya is lenni egy személyben, ahogyan rengeteg anyuka kénytelen létezni Magyarországon. Vince pedig sohasem szenvedett hiányt semmiben – mesélte az elszánt anyuka aki 26 éves kora ellenére már megjárta a mennyországot és a poklot is.

Dorina az elmúlt időszakban igyekezett távol maradni a nyilvánosságtól, ám most mégis úgy érzi, beszélnie kell nehézségeiről, hiszen története talán erőt adhat a hasonló sorsú édesanyáknak. Azoknak a bátor asszonyoknak, akik a nehézségek ellenére sem adják fel a küzdelmet, akik erőn felül tesznek meg mindent gyermekük jólétéért és boldogságáért.

Előttünk cseperedett felnőtté Noémi

A Barátok közt egykori Noémije 2003-ban tűnt fel a képernyőn, az akkor még 15 éves kislány a nézők szeme előtt cseperedett fel. Majd 2007 őszén kilépett a sorozatból, hogy zenei karrierjét építgesse. Ám sajnos profizmusa ellenére énekesnőként nem futott be akkora karriert, mint azt remélte. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17002594_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...