Aktuális

Szabadságot érdemel a ködben előző férfi?

M. S.

Létrehozva: 2014.11.07.

Közfelháborodást váltott ki a bíróság döntése: szabadlábon védekezhet a nagyvenyimi horrorbaleset okozója. A gyalázkodás mellett a segítség sem marad el, ismeretlenek is adakoznak a félárván maradt lány családjának.

Az interneten olvasható megnyilvánulásokból jól látható, micsoda indulatokat szított a bíróság döntése, amelynek értelmében szabadlábon védekezhet a családi tragédiát okozó Sz. Roland. Mint arról a Bors beszámolt: a 24 éves fiatalember kocsijával busz elé lökött egy Daewoot Mezőfalva és Nagyvenyim között, a kis autóban ülő férfi, állapotos felesége és a nő 13 éves lánya szörnyethalt, egyedül az asszony kisebbik lánya, Csenge élte túl a karambolt. Sz. Rolandot nem helyezték előzetes letartóztatásba, családja kíséretében távozott a bíróságról.

Gyalázat ez a törvény! – írja Vámosné Tamás Edit. Egy másik hozzászóló, Csizmadia Tímea elhűlve kérdezi: Mi van? Ez aztán az igazságszolgáltatás… Kucseráné is haragtól fűtve fogalmazta meg véleményét: A végén még felmentik a felelőtlenül közlekedő embert. Az életben maradt gyermeknek ki adja vissza az édesanyját? Miért kellett megszületése előtt meghalnia egy éppen világra jövő gyermeknek?

Ugyanakkor vannak kiegyensúlyozottabb hozzászólások is. Váradi Péter ezt írta: Annak a fiúnak is, akinek elég volt egy pillanat, vége az életének, neki is. Élő halott lesz.

Közben Fűrész Zoltán, a balesetet túlélő Csenge édesapja Facebook-oldalán köszönte meg a családdal együtt érzők segítségét. A megtört férfi ezt írta: „Gondolom, mindenki hallott a balesetről… és hogy sajnos Csenge az egyetlen túlélő… Mint ahogy sokan, mi sem vagyunk a legjobb helyzetben… De sajnos a temetésre és a kislányom gyógyulásához ez kell. Eljutott hozzánk a hír, hogy vannak, akik segítenének. Nagyon szépen köszönjük ezt nektek! Ha még mindig van valaki, aki segítene, akkor ezt egy bankszámlaszámra megteheti. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy én nem könyörgök a pénzért! Csak nagyon jól esett, hogy vannak akik segítenének.”

A család bankszámlaszáma Zoltán Facebook-oldalán érhető el. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek