Celeb

Erdei Zsolt: soha, senkinek egy fillért sem adok

A. T.

Létrehozva: 2014.11.09.

Azt álltja, soha többet nem láthatjuk a ringben. Televíziós karrierről álmodik, ennek reményében komoly tárgyalásokat folytat. Magánélete révbe ért, miután rátalált szerelmére, Rékára, aki egy kislánnyal ajándékozta meg.

- Ön elismert, az emberek szeretetét élvező sportoló. Mi vitte rá, hogy egy show-műsor kedvéért a dzsungelbe utazzon és celebesdit játsszon?
- Nem nekem jutott eszembe. Megkerestek. Szerettem volna az élet más területein is kipróbálni magam és azt gondoltam, egy nagy nézettségű show–ban szerepelni előnyömre válhat, mert a jövőben valamilyen módon szeretnék a médiában dolgozni. Még nem tudom hogyan, egyelőre a háttérben folynak a tárgyalások. Viszonylag ismert vagyok, talán szerethető is. Elképzelhető, hogy a későbbiekben a tévé képernyőjén egy más oldalamat is lesz lehetőségem megmutatni. 

- Ha jól értem, azért lett a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik sztárja, hogy a neve ismét közszájon forogjon?
- Igen, valahogy így. Az aktív sportot már abbahagytam és az az Erdei Zsolt, aki elérte azokat az eredményeket, amiket, mindig Erdei Zsolt marad, viszont a személyem lassan eltűnne a köztudatból. A felnövekvő új generációnak már alig mond valamit a nevem.  Bevallom, megszoktam egy bizonyos állapotot, amelyből nem szeretnék kiesni. Ez nem az életszínvonalra értendő, hanem arra, hogy az emberek megismernek, szeretnek, és ez jólesik a lelkemnek. 

- A médiakarrier építése mellett több, az ökölvívásra épülő vállalkozást vezet. 
- Nyilván a sport óriási szerelem az életemben, továbbra is edzősködöm. Van egy egyesületem, ahol fiataloknak tartunk bokszedzéseket, és van az államilag támogatott Madárfészek Ökölvívó Akadémia. Az országból összeszedjük a tehetséges gyerekeket, beiskoláztatjuk, eddzük őket. Ez most nagyon pörög. Ezenkívül Bedák Zsolt ökölvívót edzem. Amíg aktívan sportoltam, tudtam úgy munkálkodni, hogy az később hasznot hozzon. Ezek jó lábak, csak ingatagok. 

- Egy új ásványvízmárkát is próbált bevezetni a köztudatba. Ez a terve nem sikerült?
- A társam még erőlködik, próbálkozik. Olyan farkastörvények uralkodnak, hogy a kis embernek esélye sincs a boldogulásra, megeszik a nagyok. Tisztességesen ebben az országban nagyon sok pénzt nem lehet keresni. Sokat lehet, de nagyon sokat nem. Németországban jól kerestem, és becsületesen leadóztam minden fillér után. Én olyan makulátlan vagyok, hogy szerintem nincs is még egy ilyen ember a földön. A sors jobbról–balról ütött, mégsem vagyok lecsúszott alak, ezt azért szeretném leszögezni! Amit megkerestem, abból tudtam várat építeni, jól gazdálkodni.

- Hogy értsem azt, hogy a sors ütötte?
- Sokan kihasználtak, köztük barátok is. Voltak, akik a megélhetési nehézségeikre hivatkozva kértek kölcsön és vagy meghalt az illető, vagy hiába fordultam ügyvédhez, nincs miből behajtaniuk az adott összeget. Aztán a német menedzseremnek az adótartozása rendezése végett jelentős összeget adtam kölcsön, erre még három meccspénzemet is lenyúlta. Az egyesület ellen pedig, ahol bokszoltam pert indítottam, mert nem teljesítették a vállalt feltételeiket. Megnyertem, aztán az ítélethirdetés előtt csődöt jelentettek. Háromszázharmincezer euróról, vagyis százmillió forintról van szó, és egyszerűen nem tudok hozzájutni. Megtanultam elengedni ezeket a dolgokat, mert megöli a jelenemet és a jövőmet. Attól több eszem van, hogy önbíráskodjak, viszont jöhet hozzám bárki, bármilyen indokkal, én már senkinek sem adok tíz fillért sem. 

- Aktív sportolóként rengeteget keresett. A vállalkozásai kitermelik egykori fizetését?
- Nyilvánvalóan nem, viszont felépítettem egy stabil hátteret magamnak, biztos alapokon nyugszik az életem. Voltak nehézségeim, rossz húzásaim. Ahogy említettem, többször becsaptak, rossz emberekkel voltam körülvéve, és a válásom is alaposan megcsappantotta az anyagi forrásaimat, a volt feleségem a spanyol házamat is vitte. Szerencsére most jó emberekkel vagyok körülvéve. Vannak terveim, hogy folyamatosan előre lépjek. Szeretném a családomat még jobban a tenyeremen hordozni. 

- Ha már a család szóba került, új kapcsolatából egy kislánya született. Meséljen Grétiről!
- Koraszülöttként érkezett. Most hat hónapos és öt kiló, de szerencsére jól van, szépen fejlődik. Sokáig volt kórházban, sok napot aggódtunk érte, és meg is volt minden okunk az aggodalomra, ugyanakkor bennünk volt a hit, hogy nem lehet baja. Az első időben nem is engedtem túl közel magamhoz lelkileg, mert ha mégis elveszítem, az piszok nagy fájdalom lett volna. Ott volt az inkubátorban és akkora volt az egész karja, mint a mutatóujjam. A házasságomból született kisfiam, Viktorka is egyre közvetlenebb vele. Nagyon édes, mikor reggelente simogatja, puszilgatja a húgát. Szeretetben nevelkedett, és most ő is szeretet ad. 

- Viktor spanyol származású édesanyjától két éve vált el. A kisfiú hogyan viselte a válásukat? 
- Vitézül tartja magát. Heti váltásban neveljük az anyukájával. Hétfőnként van a csere. Mondjuk én elviszem az iskolába, ő pedig elhozza onnan. Egész jól működik ez a dolog. Nagyon klassz srác, nem egy jó fiú, igazi zsivány, mégsem mondhatok rá semmi rosszat. Nehéz két-három éven van túl.

- A volt felesége és a jelenlegi párja hogyan jön ki egymással?
- Nem beszélgetnek különösebben, de elfogadták a másikat. Nem szoktak találkozgatni, bandázni. Nincs feszültség köztük, és Viktor is jól kijön Rékával. Egyfajta haveri kapcsolatot alakítottak ki. Réka nem szól bele a nevelésébe, bár szerintem időnként megtehetné.

- A pletykák szerint azért csődölt be a házassága, mert több vasat tartott a tűzben. Sikerült rendeznie a viszonyát Arabellával?
- Beszélgetünk egymással. A gyerek összetart minket. Neki is van új párja, de ha problémája adódik, akkor én vagyok az elsô, akit hív. Ennek mondjuk, nem mindig örülök. Az, hogy szétmentünk, kettőnkön múlt. Nem lehet csak egy emberre fogni a kudarcot. Eredendően hatalmas kulturális különbségek voltak közöttünk, amit csak az óriási szerelmünk ívelt át, aztán a szerelemből előbb tisztelet lett, majd az sem.  Nem akarok belemenni a történtekbe. A pletykák pedig nem érdekeltek, inkább bosszantottak. Okosabb vagyok annál, mintsem több vasat tartsak a tűzben. Nem kockáztatnám sem a jó híremet, sem a kisfiam jövőjét egy meggondolatlan lépéssel. Nem is tudták rám húzni a vizes lepedőt.

- Láthatjuk még valaha a ringben? 
- Nem. Soha. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy gondoltam, jó lenne egy utolsó utáni meccs egy igazán nagy névvel, de egymás után érkeztek az intő jelek, hogy nem. Most nem is sportolok, augusztusban elszakadt a meniscusom, elvitt a mentő, megoperálták a lábam. Elhasználódtak az ízületeim, a csontjaim. Olyanok, mintha egy kilencven- éves emberé lennének. Az izmaim azonban nem estek össze, van még bennem erő. Tíz embert is levernék, ha kellene.

Így udvarol egy sztársportoló

„Miután a volt feleségemmel szétmentünk, gondoltam arra, hogy új párt kellene találnom. Rékát egy rendezvényen ismertem meg. Sokat beszélgettünk, randevúzgattunk. Két hónap udvarlás után mondhattam azt, igen, mi egyek vagyunk. Lassan közelített felém, zavarta az ismertségem és azt sem akarta, hogy egy elvált férfi az ő vállán sírja ki a bánatát. Persze vannak civódásaink, de nagyon jól megvagyunk együtt. A háztartási feladatokból szintén kiveszem a részem. Mosni nem nagyon szeretek, de teregetek, mosogatok, porszívózok, ablakot pucolok, főzök, gyereket pelenkázom, fürdetek…”

1970-es évek

1974. május 31-én születik Budapesten. Három lánytestvére van. Édesapja asztalos, édesanyja minden munkát elvállal, hogy eltartsa családját.

1980-as évek

Szülei elválnak, apjával megszakad a kapcsolata. Elemi tanulmányait Dunakeszin, a II-es Számú Általános Iskolában kezdi, majd a Kontyfa utcai intézménybe jár, végül az Őrnagy utcai sportiskolában fejezi be elemi tanulmányait, és itt kezdi a gimnáziumot is. Elkötelezi magát az ökölvívás mellett. 

1990-es évek

Leérettségizik. Sportoktatói oklevelet szerez. Megkezdi felnőtt ökölvívói pályafutását a 75 kg-os mezőnyben. Európa- és világbajnokságot nyer. nyer. 

2000-es évek

Bronzérmet szerez a sydney-i olimpián. Megkezdi profi pályafutását. Németországba szerződik, az Univerzum színeiben versenyez. Feleségül veszi  a spanyol származású Arabellát. Egy fiuk születik, Viktor Zsolt. Házasságuk válással végződik. Létrehozza a nevével fémjelzett ökölvívó-egyesületet és -akadémiát. Számtalan győztes mérkőzés után visszavonul.  

Napjainkban

Vállalkozásait vezeti és tévés karrierje beindításán fáradozik. Az újra megtalált szerelem gyümölcseként immár egy kislány apukája is.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”