Celeb

Nagy szerelmek: Alain Delon és Romy Schneider

Bors

Létrehozva: 2014.11.09.

Szombaton ünnepli 79. születésnapját Alain Delon. A legendás francia színész négy gyermek édesapja, öt nő igaz szerelme, őközülük azt imádta a legjobban, akit csúnyán megcsalt.

Sármjával, mosolyával minden nőt levett a lábáról a 60-as, 70-es években. Kevesen tudják, hogy egy apróságon múlt, hogy ekkora karriert futott be. Alain Delon szülei négyéves korában elváltak, anyja nehezen bírt vele, az iskolában megőrültek tőle a tanárok, olyan engedetlen volt.

Tizennégy esztendősen otthagyta a sulit, egy ideig apja hentesüzletében dolgozott, majd 17 évesen a haditengerészethez került, és szolgált az indokínai háborúban is. Négyévnyi szolgálatából tizenegyet katonai börtönben töltött, ott sem fogadott szót. Amikor leszerelt, egy fillérje sem volt, ezért minden munkát elvállalt, dolgozott pincérként, ügynökként, titkárként.

Ám megismerte Brigitte Auber színésznőt, akit elkísért a cannes-i filmfesztiválra. A sorsa itt pecsételődött meg. David O. Selznick amerikai producer meglátta és azonnal szerződést ajánlott neki, egy feltétellel, ha megtanul angolul. Ám a próbafelvételek során Yves Allegret francia rendező is kiszúrta, és otthon csinált karriert.

Az ötvenes évek végétől kezdve sorra jöttek ki a filmjei és ekkor indult be a szerelmi élete is. Rögtön az első szerelme volt egyben a legnagyobb is, Romy Schneider német színésznővel. 1958-as megismerkedésüket követően már a házasságot tervezték, amikor kiderült, hogy egy Nico nevű német színész-énekesnővel megcsalta kedvesét Delon, sőt a viszonyból egy gyermek is született 1962-ben, Christian, akinek létezését a színész nem akarta elismerni, de mivel a szülei nevelték fel a kisfiút, nehéz lett volna tagadni. 1963-ban szakítottak Romyval, de teljesen egyértelmű volt, hogy ő élete szerelme. Amikor a nő 1982-ben meghalt – fia egy évvel korábbi halálába rokkant bele –, Delon intézte, hogy a fia mellé temessék. Sőt amikor egy nyílt levélben búcsúzott tőle, egyértelművé is tette, mennyire fontos volt neki a nő:

„A kedvedért még németül is megtanultam: Ich liebe Dich meine Liebe, vagyis szeretlek, drága szerelmem”.
Delon a mai napig hord egy képet Romyról a tárcájában, ez egy későbbi feleségéről, illetve társáról sem mondható el.

Noha a szakítás megviselte, 1964-ben megnősült, Nathalie Barthelemy színésznőt vette el, tőle született szintén színész fia, a talán még nála is vonzóbb Anthony. 1969-ben váltak el, ekkor már egy újabb színésznő, Mireille Darc volt a társa, akivel 1982-ig alkotott egy párt.

A nála jóval fiatalabb holland modell, Rosalie van Breemen következett, tőle két gyermeke született, a most 24 éves Alain-Fabian és a húszesztendős Anoushka. De Rosalie-tól is elvált, és sajnos van gond a gyerekeivel, Alain-Fabian pár éve drog hatása alatt majdnem agyonlőtt egy fiatal lányt. Azóta észhez tért a fiú, Delon vele és a lányával él, ideje nagy részében a múlton mereng.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában