Celeb

Három nő közt őrlődik Váradi Olasz

Bors

Létrehozva: 2014.11.14.

Lelkipásztor mondja meg a Váradi Roma Cafe énekesének, Váradi Olasznak, hogy kit válasszon: öt hónapos terhes feleségét, Cseke Katinkát, vagy új barátnőjét, Krisztinát.

Váradi Olasznak nagy szíve van, egyszerre három nőt szeret. A terhessége ötödik hónapjában járó feleségét, Debit, akivel együtt él, volt párját, Cseke Katinkát, és újdonsült kedvesét, a szintén idősebb Krisztinát, aki a színésznőhöz hasonlóan egyedül neveli a gyermekét. Ifjabb Váradi Róbert őrlődik az asszonyok között.

– Hiába szakítottunk, Katinkával rendszeresen beszélünk. A szakításunk környékén lett terhes a feleségem a negyedik gyermekünkkel. Akkor visszamentem a nejemhez, megpróbáltuk újra, de az eltérő vallásunk miatt megromlott a kapcsolatunk. Ő Jehova tanúja, én szabadkeresztyén vagyok. Amikor kiderült, hogy jön a baba, elkezdett járni a gyülekezetembe, azt hittem, az Úr megújította a szerelmünket, de amióta nem jön velem, csak gyűlnek a problémáink – mesélte Olasz.

A férj ekkor úgy döntött, nyitott lesz egy új kapcsolatra, és összejött Krisztinával.

– Otthon lakom a feleségemmel, de tud a páromról. Szeret annyira, hogy belátta, nekem is jár a boldogság, amit egyelőre csak keresek, mert tanácstalan vagyok. Krisztivel nagyon friss a kapcsolatom, még nem vagyok szerelmes, ezért nehéz a döntés. Katinkát szerettem a legjobban, nem tudom, hogy ő visszafogadna-e – morfondírozott a zenész.

A férfi képtelen dönteni, melyik nő mellett horgonyozzon le. Mivel mélyen vallásos, abban bízik, Isten leveszi válláról a választás terhét: elhatározta, felkeres egy lelkipásztort, akitől megtudja, Isten melyik nőt szánja neki.

– Ha azt mondja a pásztoron keresztül az Úr, hogy maradjak otthon, akkor nem megyek sehova, a nejemmel maradok. Ha viszont a régi vagy az új szerelem felé kell mennem, akkor azt teszem, elköltözöm otthonról, de attól még jó apa maradok. Nem tudom, hogy Katinkánál szóba jöhet-e a békülés, ha vele kell lennem, akkor mindent el fogok követni, hogy kibéküljünk – mondta el a Borsnak Olasz.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek