Celeb

Aggasztó: titkolják Korda György állapotát

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.11.19.

Titokzatos betegség döntötte le a lábáról Korda Györgyöt, akit egy fővárosi kórházban ápolnak. Az énekes állapotáról napok óta alig hallani, felesége, Balázs Klári elzárta a hírcsatornákat.

Mint arról a Bors a múlt héten már beszámolt, a Korda házaspárt több olvasónk is látta egy egészségügyi intézményben, és kettejük közül a hetvenöt esztendős énekes viselt pizsamát. Aggódó telefonhívásunkra akkor így reagált Balázs Klári: – Valóban voltunk kórházban, de csak kontrollra mentünk be, és Gyurikám már jól van. Jók a leletei is, és készül a jövő heti pókerközvetítésekre.

Elmaradt a pókerparti

Az ominózus pókerparti kommentálásának felvételére kedden került volna sor. A Sport Tv-n azonban, mint megtudtuk, nem volt ilyen felvétel. A televíziónál többszöri próbálkozással sem sikerült az illetékes munkatársat telefonvégre kapnunk, hogy nyilatkozzon, egy ott dolgozó kolléga azonban megerősítette: kedden valóban nem kerülhetett sor a fent írt kommentálás felvételére.

Nyugtató szavak

Nagyon úgy tűnik, hogy Klárika csak a rajongókat akarta megnyugtatni nyilatkozatával, mert az elmúlt napokban egyre több olvasónk jelezte, hogy felismerte a betegeskedő énekest a kórház falain belül. Egyikük azt állította, hogy látta, amint néhány napja az intenzív osztályról a lift felé tolták Gyuri bácsit a kórházi ágyán, míg egy másik olvasónk Klárikával találkozott, amint sietős léptekkel éppen egy kórterembe igyekezett. Olvasónk folyosói pletykákból úgy értesült, hogy a férjét látogatta meg, akit az intézmény egyik egyágyas szobájában ápolnak.

Csak győzhet

A kérdés már csak az, hogy mi történt Korda Györggyel. Válasz egyelőre nincs, de bármi is történt, bízhatunk benne, hogy szervezete győztesen kerül ki ebből a csatából is. Hiszen annak ellenére, hogy korábban cukorbetegségéről szóltak a hírek, és hogy epebántalmai miatt két évvel ezelőtt operálni is kellett, az énekes mindig remek kondícióban volt, gondosan ügyelt a napi testmozgásra, az étrendjére. A rajongók is teljesen biztosak kedvencük felépülésében, múlt heti cikkünk után még a rockerek is azt írták: gyógyulj meg, Gyuri bácsi!

Balázs Klárit az elmúlt napokban többször is próbáltuk utolérni, de sajnos nem jártunk sikerrel.

Így őrzi az egészségét

Bár Korda György a színpadon mindig elemében volt, orvosai két éve pihenésre intették. Kérték, koncertezzen kevesebbet. Gyuri bácsi azonban fiatalokat megszégyenítő erővel lépett színpadra. Tavaly egy életműturnét is végigcsinált.

Mindennap velencei házuk teraszán tornázik és súlyzózik, Klárika pedig az étkezésére is figyel, erre az énekes cukorbetegsége miatt van szükség. Fehér lisztet és szénhidrátot nem is ehet, viszont neje sok zöldséggel és gyümölccsel kínálja. Sőt, Klárika a vércukorszintje rendben tartásához szükséges injekciókat is beadja párjának.

Klárika kitalálja férje minden gondolatát

Klárika most, hogy nem nyilatkozik férje állapotáról, azt teszi, amit egy igazán szerető feleségnek tennie kell. Korábban így nyilatkozott lapunknak szerelmükről, ami harminckét évvel megismerkedésük után is ugyanolyan, mint az elején volt:

– Kemény dolog a színpadon együtt dolgozni, ez tény, hiszen ott nem szabad hibázni. Ez megkeseríthette volna az életünket, de nem így történt, ismerjük egymás gondolatait, mozdulatait (...) Éppen attól váltunk hitelessé, hogy szeretjük egymást, s a szerelmes dalok mögött őszinte érzelmekkel énekelünk. A színpadon nem ő vagy én vagyunk, hanem mi – mesélte Klárika. – Sokszor mondjuk ki egymás gondolatait, fejezzük be egymás mondatait – talán ezért is kevés a valódi veszekedés. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713474016
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713474016
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713474016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713474016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók