Celeb

Bodrogi ablakos trükkel vette el Törőcsik Marit

Bors

Létrehozva: 2014.11.22.

Ha nem lettek volna szegények, össze sem házasodik Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula. A történetre Bodrogi szakácskönyvében derül fény.

Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula menyegzője 1956-ban volt, amikor az orosz tankok szétlőtték a színész családjának Alföldi utcai lakását.

– Szerencsére az egyik rokonunk épp disszidált, így jött a nagyszerű ötlet, hogy kiutaltatjuk magunknak a lakását. A ki­utaltatáshoz viszont az kellett, hogy gyorsan összeházasodjunk. Elmentünk a VIII. kerületi hivatalba és december 7-én megejtettük a menyegzőt. A papír megvolt, de a kiutalási osztály előtt végtelen sor kígyózott. Apám azt találta ki, hogy két ablakkerettel a kezünkben sétáljunk be – mintha csak üvegezni mennénk – az ügyintézőhöz, így a formalitásokat gyorsan elintéztük.

- Ifjú házasokként és újdonsült lakástulajdonosként hazafelé sétáltunk, amikor a New York-palotával szemben találkoztunk Albert nevű régi ismerősünkkel – írja a könyvben Bodrogi, aki a bemutató után úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy nagy szerelem volt az övék, lakás nélkül is összeházasodtak volna.

Bodrogi és Törőcsik kilenc évig volt házas, talán túl fiatalok voltak még ahhoz, hogy egész életüket együtt töltsék. Viszont sokakkal ellentétben őszinte barátságban váltak el egymástól. Törőcsik az RTL Klub XXI. század című műsorában így emlékezett rövid házasságukra.

– Csak mámorosan boldogok voltunk. Még szekrényünk sem volt, a lichthof kilincsére akasztottuk az estélyi ruháimat, és ha volt egy kis pénzünk, akkor vettünk szegedi vágottat, és hozzá egy kis párizsit – mondta a műsorban a színésznő.

– Békét teremteni sokkal nehezebb, mint háborúskodni. A jóindulat nehezebb dolog, mint a harag – zárta Bodrogi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában