Celeb

VV Lacin a családja is meglepődött

Bors

Létrehozva: 2014.11.22.

Még egy hét sem telt el a VV7 kezdete óta, de máris kipukkant VV Laci lufija.

A villa alfahímje beköltözéskor még azzal hencegett vetélytársainak, hogy önként vállalt küldetésként a következő hetek számára arról szólnak leginkább, hogy minél több villalakónővel lefeküdjön. Ehhez képest öt nap alatt máris beleszeretett Dóriba. A címlaplány érzelmek viszonzása helyett inkább összeveszett a fiúval, aminek aztán sírás lett a vége. Ráadásul Laci részéről.

– Én is csodálkoztam rajta, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire mély érzelmek alakultak ki benne. Romantikus alkat, de négy éve nem volt komoly kapcsolata, és a korábbi barátnői sem Dórihoz hasonlítanak, hanem inkább Fannihoz. De az tény, hogy ha egy lány nagyon megfogja, akkor azért megtesz mindent. Nagyon jól tudja, mit csinál a villában, még az is felmerült bennem, hogy csak taktikázásból hullajtott könnyeket – kommentálta bátyja könnyáztatta szerelmi vallomását Norbi.

Az egyik lakónak távoznia kell

A péntek este beköltözött két új lakóval betelt a villa. De a játékosok mégsem nyugodhatnak meg, mivel jövő szerdán változás jön a villa életében. Emiatt lesz fontos szerepe a villalakók szimpátiaszavazásán elért helyezéseknek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel