Aktuális

Döbbenetes pusztítást végzett a felfújhatós ágy

Bors

Létrehozva: 2014.11.23.

Mintha bombatámadás érte volna, úgy nézett ki egy 50 esztendős német férfi lakása, pedig „csak” egy felfújhatós matracágy robbant fel.

A koblenzi Peter Schlachter otthonában 150 ezer eurós – csaknem 46 millió forintos – kár keletkezett a becslések szerint.

– Teljesen ki vagyok akadva. Óriási szerencsém van, hogy még élek – nyilatkozta a Bildnek a vendéglőt működtető férfi, akinek még akkor is a döbbenet ült az arcán.

Peter vendégeket várt, az ilyen esetekre vásárolt még három hónappal ezelőtt egy felfújható, műanyag matracágyat egy szupermarketben.

– Tüzetesen átolvastam a használati utasítást, és aztán elkezdtem felfújatni. Kábé öt perce voltam a nappaliban, közben az elektromos pumpa dolgozott, amikor óriási durranást hallottam. Szinte megmozdult az egész lakás, még jó, hogy nem a hálószobában tartózkodtam.

Amikor benézett a helyiségbe, nem akart hinni a szemének. A detonáció ereje felszagatta a padlót, romba döntötte a bútorokat, széthasította az ajtót, kitörte az ablakot. Az ablakkeret darabjai a lenti parkolóra zuhantak, és kárt tettek tíz autóban, köztük igen drágákban is. Még 30 méterre az ablaktól is.

A tűzoltók kijöttek, de nem volt mit oltani, egy kicsit segítettek a rendrakásban, és csóválták a fejüket: ilyet még ők sem láttak. A vendéglősnek és feleségének nyugtatóinjekciót kellett beadni. Most remélik, hogy a biztosításuk fedezi a károkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624310
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban