Celeb

Édesanyja félrelépéséért büntetik Bagit a testvérei

F. Zs.

Létrehozva: 2014.11.27.

Hosszú évek óta nem beszél egymással Bagi Iván és két féltestvére. Komoly sérelmek akadályozzák őket abban, hogy közeledjenek egymáshoz.

Bagi Iván most megjelent, Csak szeretet legyen! – Életem igaz története című ön­életrajzi könyvében, többek között, erről a szomorú témáról is vall az olvasóinak a sok vicces történet mellett.

A sikeres humorista szerint azért neheztel rá a nővére és a bátyja, mert ő a közös édesanyjuk félrelépéséből született szerelemgyerek.

– A nővérem gimis koromban hagyott faképnél, Hollandiába költözött, a bátyám pedig az az ember, akinek a másfél éves hajléktalan korszakomat köszönhetem, mert utcára tett, mivel nem volt felkészülve a gyereknevelésre – mesél a szörnyű múltról a Borsnak Bagi Iván.

– Sajnos kettejükkel sosem sikerült rendezni a viszonyunkat, mert esélyt sem kaptam arra, hogy egyértelmû választ kapjak a kérdéseimre. Miért haragszanak rám? Miért nem múlik el belőlük soha ez a harag? – fejtegeti Bagi.

– De talán mégis tudom a zsigeri ellenszenvük okát: az édesanyánk volt közös, az édesanyánk, aki az ő apjukat megcsalta az én apámmal. Szerelemgyerek vagyok, és ez nekik nagyon fáj.

Ivánnak a két féltestvérén kívül van még egy öccse is.

– Karácsonykor és születésnapokon találkozunk, ezzel ő le is tudja a kötelezettségét – mondja Bagi, akit arról is kérdeztünk, hogy ilyen tapasztalatok után milyen családkép él benne, képes lesz-e valaha családot alapítani?

– Régen azt mondtam, a családosoké az otthon, az enyém a nagyvilág. Most egészen másképp látom, de csak annyit mondanék, hogy a barátok és a szerelmem szeretete talán elég erőssé tesz ahhoz, hogy jól érezzem magam a bôrömben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti