Celeb

Hoppá! Kordáék eladják álomotthonukat

Bors

Létrehozva: 2014.11.28.

330 millió forintért eladja a Korda házaspár a Velencei-tó partján fekvő álomotthonát. Azt a villát, amelyet 2009-ben vásároltak meg, hogy az legyen a bázisuk.

Kordáék szívüket-lelküket beletették a 400 négyzetméteres, hétszobás luxusvillába, 2011 nyarán pedig egy újságnak el­mond­ták, hogy soha többet nem akarnak költözködni, ez az utolsó házuk, életük végéig a Velencei-tó partján akarnak élni. Mi történhetett?

Klárikáék már ingatlanoldalakon árulják a villát, amelyről egészen eddig azt állították, hogy nem eladó. A Bors ugyanis az elmúlt fél évben többször is rákérdezett, hogy árulják-e, de tagadták. Most változott a helyzet, s ez alighanem összefügg az énekes egészségi állapotának romlásával: nemrégiben műtéten esett át, a fellépéseit le kellett mondania. Az biztos, hogy a párnak nyomós oka lehet arra, hogy megváljon az álmától.

A hirdetésből kiderül, hogy geotermikus fűtésrendszerrel, 16 napelemmel, 16 napkollektorral, padló-plafon hűtés-fűtéssel van felszerelve az ingatlan, a burkolatok a legdrágább alapanyagokból, gránitból és márványból készültek. A 2000 négyzetméteres kert szökőkútja szemet gyönyörködtető, talán a wellnessrészlegen lévő jakuzzi­ból és infraszaunából is látszik. És ha ez még nem elég, a tóra örökpanorámás háznak saját strandja is van, amelyet Kordáék különösen imádtak. Beköltözésükkor még csak 120-140 mil­lió­ra becsülték az ingatlant, de az évek alatt 330 millióra nőtt az értéke.

Visszatérés

Több mint kéthetes kórházi kezelés után visszatért a képernyőre Korda György. A 75 éves énekes pókerközvetítéssel jelentkezett be a Sport TV csütörtöki adásában. Bár sokáig kétséges volt, hogy el tudja vállalni a műsort, végül örömmel ült kamera elé. – Valóban nem voltam túl jól a közelmúltban, de arról mindenkit biztosíthatok, hogy az általam imádott póker nem ma­radhat el a Sport TV-n – mondta az énekes.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt