Celeb

Szellem járt Kárász Robiéknál

Bors

Létrehozva: 2014.11.29.

Holt lelkektől ­szaba­dította meg otthonát Kárász Róbert. A Mokka műsorvezetője lapunknak elmondta, hogy lánya, Rozi alig kétéves volt, mikor egy idegent fedezett fel a szobában. A kísérteties jelenséget a lakás felszentelésével űzték el otthonukból.

Valahol hiszek a szellemekben – jelentette ki Kárász Robi, miután egy különös és egyben hátborzongató történetet osztott meg a Borssal. A TV2 műsorvezetőjének egészen személyes és szinte testközeli élménye van a holt lelkekkel való találkozásról, bár ő ­sosem látta a lakásukban mozgó szellemalakot.

A titokzatos idegent lánya fedezte fel a nappaliban.

– Rozi körülbelül kétéves lehetett, mikor legózás közben arra lettem figyelmes, hogy folyamatosan egy pontra néz a szoba sarkában. Megkérdeztem, mit figyel annyira, erre azt felelte, hogy a bácsit – idézte fel Robi, aki ismét libabőrös lett emlékeitől. Először egy képzeletbeli barátra gyanakodtam, de Rozi pontosan leírta, milyen pulóver van az idôs, szakállas emberen, aki ráadásul egyik szobából a másikba járkált. Ekkor
nagyon megrémültem és szinte bizonyossá vált: egy szellem van az otthonunkban.

- Azonnal felkerestem a legrégebbi lakót, hogy ki volt a lakás korábbi tulajdonosa, és kiderült: Laci bácsi évtizedekkel ezelőtt infarktusban halt meg magányosan ebben a lakásban. Ekkor már kétség nem fért hozzá, valóban egy holt lélek bolyong nálunk – emlékezett Robi, aki azonnal intézkedett, hogy megtisztítsa otthonát. Felkeresett egy szakembert, aki ezoterikus módszerekkel megszabadította őket a különös kísértettől.

– Pár napon belül felszentelték a lakást, és szerencsére utána már semmi jele nem volt annak, hogy Rozi bármi olyat látna, ami számunkra láthatatlan – mosolyodott el Robi, aki azóta már egy másik családi házban éli mindennapjait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513014
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket