Mária: Imádkoztam, hogy zárják be a gyerekemet

Milyen gyerek volt Krisz­tián?

Egyedülállóként neveltem fel őt és a húgát. A férjem tizennyolc évvel ezelőtt egy balesetben meghalt. Próbáltam úgy nevelni, hogy ne érezze az apa hiányát. Sokat dolgoztam, de ha szüksége volt rá, órákig beszélgettünk. Mindig jó volt a kapcsolatunk.

Mikor változott meg a fia viselkedése?

Idén júniusban. Hirtelen zárkózott lett. A téveszméi úgy kezdődtek, hogy azt képzelte, valaki ki akarja irtani a családját. Takarókat tett az ablakokra, hogy ne lássanak be. A villanyt sem engedte felkapcsolni, mondván: figyelnek minket.

Súlyosabb lett az állapota?

Igen. Ült az ágyon és órákon át hangosan nevetett. Rohamok törtek rá, ordított, hogy megöl minket. Tiszta pillanatában már kedves volt. Rettegtünk tőle, naponta gyomorgörccsel mentünk haza.

Hívtak segítséget?

Miután megütötte a húgát, hívtunk rendőrt, de nem vitték el. A pszichiátriára önként nem vonult be. Tehetetlenek voltunk. Tudom, csúnya dolog, de imádkoztunk, hogy történjen valami és zárják be.

Sejtették, hogy megölhet valakit?

Nem! Csak velünk viselkedett agresszíven.

A fia drogozott?

Marihuánát szívott, és bevallotta, hogy kipróbálta a szintetikus drogokat. Próbáltam leszoktatni, megfenyegettem, hogy elküldöm a háztól. Végül ez sem használt.

A gyilkosság napján másként viselkedett?

Nem jött haza. Nyomozók keresték, de nem mondták meg, miért. A húga összetalálkozott az utcában az elhunyt házaspár lányával, tőle tudta meg, hogy mit tett a bátyja.

Mondott valamit, mielőtt előzetesbe tették?

Anya, most legalább meggyógyítanak...