Celeb

Edina közönségkedvenc a Miss Worldon

Sz. B.

Létrehozva: 2014.12.09.

A magyar lányok a legszebbek – hangzik el sűrűn külföldiek szájából, de a legrangosabb szépségversenyek eddig nem igazolták lelkesedésüket. Kulcsár Edina azonban most meglepetést szerezhet a Miss World londoni világversenyén: jelenleg az öt legszebb lány közé sorolják.

– Nagyon izgatott va­gyok, alig egy hét maradt a koronázásig – mondta Edina, akit telefonon értünk utol. – Nem gondoltam, hogy ennyire jól érzem majd magam. Elhatároztam: mindent beleadok, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot. Az pedig óriási plusz energiát ad, hogy eddig jól szerepeltem az előversenyeken, és rengetegen támogatnak a Facebookon – mondta el a Borsnak a magyar szépség, aki közösségi oldalán folyamatosan tájékoztat a versenyről. A zsűri ugyanis a lányok Facebook-aktivitását is pontozza.

A végeredmény több alverseny pontszámaiból áll össze. A sportban Edina a dobogó második fokára állhatott fel, a modellversenyen pedig a top húszba került. Ezeken kívül a lányok megmérettetnek fürdőruhában, jótékonysági videójukat is értékelték, és a Miss Talentet szintén megrendezték. A leg­több alverseny eredménye a döntő napján derül ki.

Az online voksolás szerint Edina az első öt között szerepel, és vasárnapig még gyarapodhatnak a szavazatai, addig is meg kell harcolnia a többi lánnyal.

– A többségük kedves, segítőkész, de akadnak kivételek. Van, aki a többiek szemébe mosolyog, de amint hátat fordítanak, megjegyzéseket tesz – mondta Edina, aki Miss Dél-Afrikát tartja a favoritnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083974_auto_resized.png
origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090305_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel