Celeb

Idegenek vették ki Kozso zárolt leleteit

Fóris Gábor

Létrehozva: 2014.12.12.

Jogosulatlanul turkáltak Kozso egészségügyi adataiban, így vizsgálat indult az énekest kezelő pécsi klinikán. Elbocsátások is várhatók.

Titkosították Kozso egészségügyi dossziéját azon a pécsi klinikán, ahol néhány héttel ezelőtt érdaganattal és értágulattal operálták meg. Az ok drámai és egyben ijesztő: a Bors információi szerint az énekes szerelme, Keria ötlete alapján lekérték, kik és hányszor nyitották meg a Kozsó leleteit tartalmazó mappákat az egészségügyi rendszerben, az eredmény pedig lesújtó volt.

– Az elmúlt hónapban a PTE Klinikai Központ egyes egységeiben valóban történtek jogszerűségében kétséges adatlehívások az eMedSol egészségügyi dokumentációs rendszerből. Az ügy apropóján a klinikai központ az elmúlt hetekben többször és széles körben hívta fel orvosai és szakdolgozói figyelmét, fókuszba állítva a jogszerű és etikus egészségügyi adatkezelést. Bár tudomásunk szerint az érintett betegről releváns információ nem került ki az intézmény falain kívülre, a központ belső vizsgálatot rendelt el az ügyben és a bebizonyosodott jogosulat
lan adatkeze
lést szankcionálni fogja – erősítette meg Kozso kapcsán írásban a Borsnak az egyetem.

Úgy tudjuk, hogy amióta Kozso bekerült a klinikára, közel háromszáz alkalommal nézték meg a róla szóló „egészségügyi híreket” a nyilvántartó rendszerben. Ezek jelentős többsége illetéktelen és jogosulatlan megtekintésnek minősülhet. Mivel minden egyes dolgozó saját kóddal tud csak hozzáférni ezekhez az adatokhoz, így az illetéktelenül „kutató” dolgozók beazonosítása és számonkérése már meg is kezdődött. Első híreink szerint Keira feljelentést is tervezett a klinika ellen, ezzel kapcsolatos megkeresésünkre mindenesetre ennek ellentmondó választ fogalmazott meg SMS-ben.

– Ez a hír nem igaz. Mi VIP-kóddal voltunk, amihez nem tudnak hozzáférni. Kozso nyugalma és gyógyulása most sokkal fontosabb. Kérem, tartsák ezt tiszteletben! – írta Keira, majd miután megtudtuk, az egyetem megerősítette a belső vizsgálat tényét, újra megkerestük, de akkor már nem reagált.
 Úgy tudjuk, a Kozso állapotáról szivárogtatók az állásukat is elveszíthetik...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713271516
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134853_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Láng Balázs elárulta, honnan kap támogatást Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713271516
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi