Celeb

Szörényi Levente: Vége az Illésnek

kbv

Létrehozva: 2014.12.16.

Az év végi, Aréna-beli koncertjük után nem lesz több fellépésük a legendás név alatt. De a zenélést sem Bródy, sem a Szörényi-testvérek nem hagyják abba.

1965 nyarán alakult meg az Illés együttes, és velük együtt a magyarországi beatkorszak indulását is ekkortól számoljuk. December 28-i, Aréna-beli koncertjük után már csak más zenekaroktól hallhatjuk majd a legendás dalokat.

– A Beatünnep nem az Illés ötvenéves évfordulóját hivatott ünnepelni, hanem a beatkorszak születését. Már csak hárman vagyunk az eredeti zenekarból, nem lehet ezt a végtelenségig húzni. Átadjuk az emlékezetnek az Illést. És persze, 70 körül az ember már el is fárad – magyarázta Szörényi Levente, aki azt is elárulta, a zenéléssel egyikük sem hagy fel. Szörényi rendszeres vendége Demjén Ferenc előadásainak, és Bródy János is járni fogja az országot.

– Mindannyiunknak az volt az érzése, hogy az Illés már egy nem létező zenekar, ezért az Illés nevével fémjelzett koncerteket már nem fogunk adni. A decemberi fellépéseken sem magunkat tekintjük már főszereplőinek, hanem a dalokat, amiknek ma is érvényes mondanivalójuk van. A Beatünnepen
a művek jó részét már nem mi adjuk elő, hanem fiatal zenekarok. – mondta Bródy János.

A lojalitás a fontos?

Csakugyan van lista azokról az előadókról – ahogyan ezt Koncz Zsuzsa mondta –, akiket nem ildomos szerepeltetni a a közmédiában? Szörényi Levente szerint ez butaság.

– Én meg az ATV-ben nem voltam évekig – fogalmazott a zenész.

Bródy János szerint azonban a jelenlegi magyar közéletben nem a személyes érték érvényesül, hanem a lojalitás.

– Ma az a jó művész, aki letette a hűségesküt – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...