Aktuális

Orbán Ráhel: férjemmel saját erőből boldogulunk

Bors/MTI

Létrehozva: 2014.12.18.

Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük - írta Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya Facebook-oldalán csütörtök este.

Orbán Ráhel mindezt azután közölte, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: pártja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egyévi svájci taníttatására.


Orbán Ráhel azt írta: "közgazdász diplomám van, több mint 3 évet dolgoztam a szállodaiparban és az idegenforgalom egyéb területein, 4 idegen nyelvet beszélek. Jelenleg tanulok, a jövőben a munkám és a családom mellett is tanulni fogok".


"Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak. Nem foglalkozom pártpolitikával, de hiszek Édesapám munkájában és hiszek abban, hogy Magyarország nagy lehetőségek kapujában áll. Édesapám azt tanította nekünk otthon, hogy sohase azt kérdezzem, mit tesz értem a hazám, hanem, hogy én mit tehetek a hazámért. Ebből a meggyőződésemből a nemtelen támadások sem billentenek ki" - írta a miniszterelnök lánya.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525311
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor