Aktuális

Portik-ügy: előzetesben a koronatanú

Bors

Létrehozva: 2014.12.19.

Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra a bíróság csütörtökön Radnai Lászlót. A Portik-ügy koronatanúját orgazdasággal gyanúsítják.

Radnai László a ’90-es évek ismert figurája: Portik Tamással az olajügyekről ismert Energol Rt.-t vezették. Radnait 2004-ben tartóztatták le, és a kecskeméti maffiaperként elhíresült eljárásban két évvel később bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészületéért 12 évre ítélték. A bíróság szerint ő volt a bűnszervezet életre hívója és irányítója. Büntetését rossz egészségügyi állapotára hivatkozva két éve felfüggesztették.

A hírek arról szólnak, hogy az ekkoriban letartóztatott Portik Tamás elleni eljárás és más ügyek koronatanúja lett. Azonban 2013 tavaszán ismeretlenek által ellopott jelentős mennyiségű parfümmel összefüggésben felmerült Radnaival szemben az orgazdaság gyanúja. Harmincmillió forint nyi illatszerről van szó a nyomozati iratokban. Egy másik ügyben is érintettnek látják a rendőrök Radnait, ebben csa­lás miatt akarják felelősségre vonni.

– A csalás gyanúja egy olyan, 29 millió forintos ügyben merült fel, amelyben valaki autókereskedésbe fektetett be egy összeget, amelyet aztán nem kapott vissza – mondta a férfi ügyvédje, Jován László. Radnai mindkét bűncselekmény elkövetését tagadja, a döntés ellen fellebbeznek. A mostani orgazdasági ügy a Népszabadság szerint a rendőrségnek is kínos lehet, mert az elkövetés feltételezett időpontjában Radnai rendszeresen tartotta a kapcsolatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársaival. Úgy hírlik, többször és többen is megfenyegették árulásáért, ezért vigyázniuk kellett az életére, testi épségére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724112
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség