Aktuális

Retteg Kim Dzsong Untól Hollywood

F. A.

Létrehozva: 2014.12.19.

Újabb fordulatot vett Az interjú című film. A Kim Dzsong Unt kifigurázó alkotást nem merik műsorra tűzni az amerikai mozik. Óriási a botrány.

Teljesen bedöntötte Hollywoodot Kim Dzsong Un és népes hackercsapata. A Sony stúdió karácsonykor mutatta volna be legújabb vígjátékát, Az interjú című filmet, de nem lesz belőle semmi.

A moziban a két sztárszínész, Seth Rogen és James Franco olyan tévéseket játszanak, akiket meghív Észak-Koreába Kim Dzsong Un, hogy interjút adjon nekik. Közben azonban a CIA ráveszi a főszereplőket, hogy tegyék el láb alól a kommunista diktátort. Ez verte ki a biztosítékot Phenjanban.

A film ellen már hónapok óta tiltakoztak. Hiába, a stúdió hajthatatlan volt. Éppen ezért indult óriási internetes támadás a Sony ellen: rengeteg titkos információt és bizalmas levelet törtek fel, majd tettek ki a netre. Ám még ez sem volt elég a Sonynak, hogy meghátráljon. A hét elején azonban az észak-koreaiak öngyilkos merényletekkel fenyegették meg azokat a mozikat, amelyek bemutatják. A legnagyobb hálózatok ezért vissza is léptek a forgalmazástól, a Sony pedig próbálja valahogy elsüllyeszteni a mélyben a filmet, és maximum csak a tévés előfizetőiknek mutatják majd be. Rettegnek a színészek is. Rogen és Franco minden nyilvános szereplését lemondta, utóbbi pedig új testőröket bérelt fel.

A Sony megmutatta a kész filmet egy külpolitikai szakértőnek, aki szerint nyugodtan leadhatnák, mert szerinte nincsen vele semmi gond, és használhatna a koreai kapcsolatoknak is. Arról nem szól a fáma, hogy a szakértő miből gondolta, hogy jót tesz a diplomáciának, ha Koreában szétrobbanni látják Kim Dzsong Un fejét.

Közben kiderült, hogy készülőben volt egy másik észak-koreai témájú film is. A Phenjan munkacímre hallgató thrillert azonban a Sony botránya miatt a kukába dobta a gyártó New Regency.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek