Celeb

Lagzi Lajcsi harminc év alatt 100 kiló alá fogyott

Ocskó Zsolt

Létrehozva: 2014.12.20.

Rangos szakmai, állami és közönségdíjakkal a háta mögött Lagzi Lajcsi harminc éve harcolt azért a súlyos sikerért, amit mostanra elért.

A fölösleges kilókkal szemben évtizedek óta húzódó csatában nyerésre áll Lajcsi. A trombitaművész az elmúlt három hónapban több mint húsz kiló fölöslegtől szabadult meg bármiféle csodaszer vagy testedzés nélkül.

– Végre két számjegyű a testsúlyom, ami azt jelenti, hogy a korábbi 42-es nadrág helyett a jelenleg 35-öst hordok. Ez egy négy hónapos kúra, amiből most a harmadik hónap végén tartok. Még mínusz nyolc kiló a cél, s akkor az érettségizőöltönyömet újra fel tudom venni – magyarázta kicsattanó jókedvvel Lajcsi, aki végre saját bőrén is megtapasztalta, mennyire igaz is az a mondás, hogy ép testben, ép lélek lakozik.

– A fogyókúra olyan téma, amihez mindenki ért. Én úgy érzem, már doktorálhatnék is belőle, mivel harminc éven át folyamatosan fogyókúráztam, és most érzem úgy, hogy megtaláltam önmagamat is ebben a dologban. Tudom, milyen nagy probléma túlsúlyosnak lenni, kiröhögnek az emberek bennünket, ha bemegyünk egy üzletbe vásárolni. Most már tudok magamnak konfekcióméretet vásárolni. Marha jó a közérzetem, kiváló erőben érzem magam, alkotókész vagyok minden tekintetben – újságolta a mulatós műfaj atyaúristene.

A diéta mellékhatásaként egyedül csak a mája kezdett el hízni Lajcsinak, de az is csak a látványos fogyásának csodájára járók dicsérő szavaitól.

– A jó májműködés nagyon fontos része a test harmóniájának, ezért minimálisan, de fogyasztani kell állati zsiradékot is, hogy az epeműködést segítse. A hagyományos magyar ételeket ugyanúgy fogyasztom továbbra is, de a kenyeret és a tejtermékeket teljesen elhagytam az étrendemből. Ebédre ki­adósabban falok, megadom a módját. Néhány csepp grapefruit magolajjal és pár vitaminnal egészítem csak ki a napi étrendemet. Nagyon fontos ez a fajta tudatosság.

– Sportolni azonban eztán sem fogok, bár annyi hozzátartozik az életformámhoz, hogy a célállomásnál messzebb rakom le az autómat, vagy gyalog megyek a lépcsőn lift helyett, hogy a mozgáshiányos életemet ezzel is feldobjam kicsit – árulta el fogyásának titkát Lajcsi, akinek a szintén túlsúllyal küzdő öccse is tizennyolc kilótól szabadult meg ugyanezzel a módszerrel.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók