Aktuális

Lebuktatta a kamera a pékségben szexelő eladót

Bors

Létrehozva: 2014.12.20.

Egy pékmesternek feltűnt, hogy folyton-folyvást nem találja a pult mögött az alkalmazottját, ha rányit. Úgyhogy elrejtett egy kis kamerát az üzletben. Az általa rögzített képsorokat nézve aztán alig akart hinni a szemének.

Szexbotrány egy kölni pékségben: az eladóként alkalmazott, csinos hölgyről kiderült, hogy szerelmi fészeknek használja a munkahelyét. „Legkedvesebb vevőjével”, azaz a pasijával többször is a pékségben, munkaidőben zavartak le egy-egy menetet – jelentette az Express.

Ez úgy derült ki, hogy a kiflit-zsemlét sütő tulajnak feltűnt: ha valamiért elhagyja az üzletet – például alapanyagokat beszerezni –, és rövid idő múlva visszatér a pékségébe, nincs ott a fizetett alkalmazott a pult mögött. – Csak néhány pillanat múlva jött előre, az eladótérbe a pékműhelyből. Először nem gyanakodtam, de mivel egyre többször fordult elő, bizalmatlanná váltam – nyilatkozta a pék.

Elrejtett tehát egy videokamerát a polcok között, hogy kiderüljön, mi történik a távollétében. Ez már korábban is jó szolgálatot tett neki, amikor egy volt alkalmazottja – szintén nő – lopott a kasszából: abból fizette ki a hasist a dílerének.

A tulajnak a jelek szerint nincs szerencséje az eladóival. A kamera által felvett történéseknek ezúttal is felmondás lett a vége. Egy, az üzletbe betérő férfi ugyanis nem állt meg a pult előtt, mint a rendes vevők, hanem egyenesen a hátsó részbe ment, ahol a pékáruk készülnek és sülnek. És szexmaratonba kezdett a dekoratív eladóval.

Ami egyébként több részes volt, ugyanis, ha bejött egy vevő – amit jelzett az ajtónyitáskor mindig felhangzó kis bim-bam hang –, gyorsan felrántotta magára a bugyiját, nadrágját a lány, s otthagyva meredező szerszámú szexpajtását, kiment az eladótérbe kiszolgálni a kuncsaftot. Amint ismét tiszta volt a levegő, újra elmerültek az élvezetekben.

Amikor alkalmazottjának megmutatta a felvételeket a pék, az nem nagyon tudott mit felhozni mentségére. Ellenvetés nélkül elfogadta a felmondást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713418215
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713418215
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713418215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713418215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713418215
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni