Celeb

Milliókat bukik Házibuli Attila

O. Zs.

Létrehozva: 2014.12.22.

Házibuli Attilának nem 2014 lesz a kedvenc éve. Most megint újabb kellemetlenség érte.

Nem elég, hogy idén többek közt halálosan megfenyegették, gyorshajtásért bekasztlizták, tilosban parkolásért feljelentették, elütötte egy mentőautó, hangszálgyulladás miatt egy időre elnémult, nevével visszaélve reklámoztak egy bulit, most újabb kellemetlenség érte.

– Pár hete éreztem először a nyakamon azt az iszonyatos fájdalmat, amely később az egész gerincoszlopomra átsugárzott. Két nap múlva már aludni, mozdulni sem tudtam. Kiderült, hogy elmozdult egy nyakcsigolyám, mellette pedig begyulladt a bal oldalamon egy izomköteg is. Így sportmasszázsra és fizikoterápiára járok koncertezés helyett, ráadásul jó pár hónapig kímélnem kell magamat – mondta Attila, akit a kényszerpihenő miatt jelentős anyagi veszteség is ért.

– Decemberre több sportcsarnokos fellépés, valamint kisebb klubkoncert is le volt szervezve. Az év végi budapesti koncertem lett volna az idei utolsó nagy dobásom, sajnos azonban erre fizikailag képtelen vagyok. A menedzsmentemmel egyeztettem, akik a sajnálatos tényekre hivatkozva visszaléptek a szerződésektől, így körülbelül két-hárommillió forintot buktak velem együtt – mondta szomorúan a mulatós sztár. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”