Régen történt már, de megtörtént. Odahaza bedöglött a mosógépünk, ezermester apám sem tudott vele mit kezdeni. Kihívtuk az ismerős szerelőt, aki nézte, nézte a masinát, majd odanyúlt egy helyre a csavarhúzójával. Valami szikra ettől átcsapott, s beindult a gép.
Kérdezték tőle a szüleim: mivel tartoznak, de a mester szabadkozott, hogy semmivel, hiszen nem csinált semmit. Csak épp tudta, hova kell nyúlni, hogy megjavuljon, érvelt apám, s rendesen kifizette.
Hogy ez miért jutott most eszembe? Azért, mert tudom, rengetegen felháborodnak, hogy a haknisztárok egy-két órás munkával annyit keresnek szilveszterkor, mint egy derék munkásember két hónap alatt. Csakhogy két érvem is van ez ellen. Egyrészt csak érvényesül – marxisták, figyelem! – a kereslet-kínálat elve, másrészt az énekesek, humoristák, színészek esetében nem azt a száz percet fizetjük meg, amikor fellép, hanem azokat az évtizedeket, amikor a szakmáját ilyen magas szinten elsajátította, és amikor „felépítette” magát. Aki irigykedik, annak egyet tudok ajánlani: hagyja ott a melóját, s lépjen a nyomukba!
Kíváncsi vagyok, hánynak sikerül.
