Celeb

Partiról száguldottak kórházba Gombos Edinával

D. Á.

Létrehozva: 2015.01.10.

Álmában sem gondolta volna Gombos Edina, hogy egy jó hangulatú céges rendezvényről a kórházban fog kikötni.

A hatodik hónapban lévő műsorvezető gyönyörű ruhában, szépen kisminkelve, önfeledten va­cso­rá­zott kollégáival a TV2 zártkörű évindító partiján, amikor is egyik pillanatról a másikra a pokolban érezte magát, olyan fájdalmak és görcsök gyötörték. A kismama úgy gondolta, vesegörcse lehet, ezért azt kérte, csak vigyék őt haza.

Kollégái azonban látva a fájdalmait, halálra rémültek, úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a műsorvezetőt azonnal kórházba kell vinni – és milyen jól döntöttek! A TV2 kreatív vezetője szállította autójával Edinát. Kiderült, hogy a görcseit veseköve okozza, amit meg kell „szülnie”.

– Azt mondják, a vesegörcs és a vesekő felér egy szüléssel, annyira fájdalmas. Ezt én megspékeltem még egy terhességgel is. Elmondani sem tudom, mekkora fájdalmaim voltak, kiegyenesedni is alig tudtam. Ráadásul még fájdalomcsillapítót sem ve­het­tem be! Már volt korábban három kövem, ez amolyan családi betegség nálunk, mert mindenki átesett rajta. A partin még abban reménykedtem, hogy otthon majd kezelni tudom magamat, és ráérek másnap kórházba menni, de utólag hálás vagyok a kollégámnak, hogy bevitt a kórházba – mondta el Edina.

– Először a babát nézték meg, hogy jól van-e, mert a görcsöktől akár még a szülés is beindulhatott volna. Szerencsém volt, mert ő az ujját cumizva aludta végig az én szenvedésemet, egyáltalán nem volt veszélyben – árulta el a műsorvezető, akit rögtön infúzióra kötöttek, és ágynyugalomra intettek, mivel a napokban folyamatosan kell kapnia a folyékony szert. Ő mégis úgy döntött, vé­gig­dol­goz­za a pénteki napot, hogy kollégáit ne hozza váratlan és kellemetlen helyzetbe.

– Éjfél körül kerültem a kórházba, bent tartottak, és infúzióra kötöttek, amikor kiderült, mi a bajom. Éjjel már nem tudtam átíratni a másnapi forgatási rendet, ezért elmondtam az orvosnak, hogy pénteken mindenképpen dolgozni fogok, mert számítanak rám. Szerencsére már jobban vagyok, terveim szerint a hétvégén szülöm meg a ne­gye­dik kövemet! – viccelődött Edina. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140782_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713461711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713461711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók