Celeb

Majka leállt a haknizással

D. Á.

Létrehozva: 2015.01.15.

Két hónapra kivonta magát a forgalomból Majka, mert pihennie kell. A Borsnak bevallotta, nem bírja a heti 12-13 haknit.

Hiába kecsegtették jobbnál jobb ajánlatokkal, már szilveszterkor sem vállalt haknit Majka, mert úgy gondolja, fontos a pénz, de nem mindenáron. Két hónapra leállt. S hogy mi a tudatos lassítás oka? Majka viccesen csak annyit mond, hogy a kor.

– Az elmúlt, körülbelül öt évben teljesen széthajtottam magam. Szinte otthon sem voltam. Hetente hét-nyolc bulit csinálunk, de nyáron van, amikor ez heti 12-13 hakni. Ezt nagyon nehéz bírni! Ráadásul már én sem vagyok fiatal, 36 éves vagyok, gyerekkel, párkapcsolattal. Elértem azt a kort, amikor az ember már tudatosan hoz döntéseket, és másokat helyez előtérbe. Öreg vagyok, nem hiszem, hogy például szilveszter éjszakáján nekem a diszkókban kellene pörögnöm – mondta el a Borsnak Majka.

– Legközelebb majd csak márciusban vállalok haknit, addig csak a Rising Starra és a családomra fogok koncentrálni. Tényleg családapaként kell már gondolkodnom. Most még istenes az időjárás, de kiszámíthatatlan. Nem akarom a testi épségemet kockáztatni azzal, hogy hóban, lefagyott, csúszós utakon rohangáljak egyik helyről a másikra. Veszélyes, és már nem csak magamért felelek – árulta el Majka.

A döntésnek minden bizonnyal Dundika és közös gyermekük, Marián örül a legjobban, hiszen végre rengeteg időt tölthetnek együtt hármasban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában