Celeb

Gyorsított eljárásban ítélik el L. L. Juniort

M. S.

Létrehozva: 2015.01.15.

Ittas járművezetés vétségével gyanúsította meg a rendőrség a decemberben balesetet okozó L. L. Juniort – tudta meg a Bors.

Eddig ismeretlen tettes ellen folyt eljárás, immáron azonban hivatalosan is L. L. Juniort gyanúsítják a tavaly december 20-i baleset ügyében.

– A X. Kerületi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a 34 éves L. László Csaba budapesti lakos ellen. Az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem áll módunkban adni – közölte lapunkkal a BRFK sajtóosztálya.

Ismeretes: a rapper egy kisbusszal ütközött a Kőbányai úton, a balesetben Junior könnyű sérüléseket szenvedett, a másik sofőr nem sérült meg. Az énekes a Borsnak elismerte, hogy pálinkát és bort fogyasztott, mielőtt a volánhoz ült. A közlekedési jogra specializálódott Dr. Székely Ügyvédi Iroda vezetője, dr. Székely Andrea lapunknak elmondta: az ittas járművezetés vétsége bűncselekmény, maximum 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

– Többnyire azonban 100-200 ezer forintos pénzbírság és a jogosítvány bevonása a szankció. Az ilyen ügyekben az iratismertetéskor rabosítani szokták a gyanúsítottat, ujjlenyomatot nem vesznek, de fényképfelvétel készül róla. Az ittas vezetőkkel szemben általában gyorsított eljárásban, egyetlen bírósági tárgyalás után ítélkeznek. Az ittas vezetés vétsége tényállás azt feltételezi, hogy a sofőr véralkoholszintje meghaladta a 0,5 ezreléket. Ez a mérték abszolút személyfüggő, a véralkoholszintet befolyásolja a sofőr súlya, szervezete alkohollebontó képessége és az is, hogy az alkoholfogyasztás előtt mikor evett utoljára – tette hozzá a jogász.

A szakirodalom szerint 0,5 ezrelékes véralkoholszint esetén a reakciókészség egyértelműen csökken, kiváltképp, ami a piros jelzéseket illeti, és nő az általános rizikóvállalás.

Ki érti ezt?

Tegnap L. L. Juniort nem, csak menedzserét sikerült telefonon elérnünk, aki elsőre kijelentette, nem történt meg a gyanúsítás, mert ő nem tud róla, majd mikor kértük, hogy hívja fel Juniort és tájékozódjon, a következő választ kaptuk:

– Semmi nem történt a baleset óta. Junior hivatalos papírt még nem kapott a meggyanúsításáról – üzente menedzserén, Lakatos Róberten keresztül L. L. Junior, aki ezek szerint a Bors munkatársától értesült a gyanúsítás tényéről.

Mint elsőként a Bors megírta, a rapper december 20-án hajnalban okozott balesetet, ittasan egy kisbusszal ütközött Kőbányán. Mikor fél nap elteltével, egy balatonfüredi fellépésén kérdeztük a baleset körülményeiről, azt mondta, nem is emlékszik, hogy balesetet szenvedett volna, majd másnapra megjavult a memóriája.
Ekkor derült ki, hogy Junior gyermeke anyjával, Csillával borozott és pálinkázott előző este, majd azért ült az autóba hajnalban, hogy kruppos kisfiának gyógyszerért rohanjon. Azt hitte, már kijózanodott.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713439511
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713439511
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713439511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713439511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138949_auto_resized.jpg
borsonline.hu

27 évesen gyereket szültem két vadidegennek, az árából 200 milliós házat vettem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk