Tudja, hogy lehet egy röpke pillanat alatt elfüstölni hetvenmillió forintot? Ha tuti tippet szeretne, akkor H. I.-től bátran érdeklődhet, hiszen az úriember tavaly szeptemberben egy perc alatt kivégezte méregdrága Lamborghini Huracán luxussportkocsiját. Már az is csoda, hogy utasával egyáltalán túlélték a balesetet, hiszen elôfordult, hogy 336 kilométeres sebességgel száguldoztak az M7-es autópályán, amíg le nem sodródtak és fel nem borultak.
– A 36 éves H. I.-t a rendőrök – szabadlábon hagyása mellett – közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárást a rendőrség befejezte, és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek – tájékoztatta lapunkat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
A történteket a jármű utasa mobiltelefonjával rögzítette, úgyhogy a rendőrségnek tökéletes bizonyíték állt rendelkezésére a nyomozáshoz.
A Huracán a híres-neves olasz autómanufaktúra gyártmánya: a zöld színben pompázó járgány volt a világon az első, amit a szó legszorosabb értelmében lenulláztak. A helyszínelés során készült fényképeken jól látszik, hogy a kocsiból csupán egy halom füstölgő roncs maradt.
A balesetet az autó vezetője gyakorlatilag komolyabb sérülés nélkül úszta meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.