Aktuális

Kétségek gyötrik Thomas B. családját

Bors

Létrehozva: 2015.01.20.

Két napot töltött Magyarországon a hummeres gázolóként elhíresült Thomas B. felesége. Az asszony Ausztria budapesti nagykövetségén vette át a férje hamvait.

Mint kiderült, nem Ausztriában, hanem Magyarországon hamvasztották el a szegedi börtönben tavaly tisztázatlan körülmények között elhunyt Thomas B.-t. A férfi hozzátartozói által működtetett honlapon múlt pénteken egy bejegyzés jelent meg, amelyben a hozzátartozók azt írják, hogy egy utolsó, kétnapos utazást tettek Magyarországon. A szegedi börtönben átvették Thomas B. személyes holmijait, majd Ausztria budapesti nagykövetségére mentek. „A látogatás a budapesti nagykövetségen nagyon érzelemdús volt, ott adták ki nekünk Thomas urnáját. Sok kérdés tisztázatlan és nyitott maradt” – zárult a bejegyzés.

Pedig a férfi boncolási jegyzőkönyve már elkészült és hosszú idő után eljutott a Thomas B.-t az ellene folyó büntetőperben képviselő dr. Buza János ügyvédhez is. A Bors megkeresésére a jogász nem cáfolta, hogy a jegyzőkönyvet megkapta, azonban elmondta: a család kérésére nem közölhet részleteket. Így saját, korábbi felvetéseire sem kívánt reagálni.

Emlékezetes: az ügyvéd korábban úgy vélekedett, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy védence halálát önkezűség okozta. A Délmagyarország saját értesülésére hivatkozva korábban azt írta, hogy Thomas B. vérében a számára felírt nyugtató százszoros adagját mutatták ki. A lap szerint a férfi három hónapig gyűjtögethette a pirulákat, jóval a tavaly szeptemberi ítélethirdetés előtt eltervezhette az öngyilkosságot, amelyet pontosan a halálos gázolás második évfordulójára időzített. Feltehetően számolt vele, hogy súlyos ítéletet fog kapni.

Ismeretes: Thomas B.-t első fokon 15 évre ítélte a bíróság. Az osztrák férfi 2012. október 11-én halálra gázolta Hummer terepjárójával Kenéz Imre rendőrmotorost Apátfalván. Thomas B.-t szombaton a klagenfurti Szent András temetőben búcsúztatják.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek