Ha valaki hirtelen felindulásból követ el gyilkosságot, az esetek nagy többségében a szakemberek könnyűszerrel megállapítják, hogy személyiségjegyeiből már korábban is következtetni lehetett volna erőszakos hajlamaira. Hiszen az oltári düh kevés magyarázat egy másik ember életének kioltására. Ha haragszunk is a hentesre a romlott húsért, nem vágjuk el a torkát.
Ezért is különösen érdekes az, hogy Sz. Kitty esetében senkinek nem tűnt fel, hogy elméje megbomlott, s az első adandó alkalommal szíven szúrja majd alkalmi szexpartnerét. Pedig kriminálpszichológus-szakasszisztensnek tanult, éveit a hozzá hasonló gyakorló elmebetegekkel és bűntényekkel foglalkozó szakemberek között töltötte az iskolában, istenített több sorozatgyilkost, bestiális mészárosok képeivel plakátolta ki a szobáját…
Nem akadt senki abban az iskolában, aki észrevette volna, hogy a lány nem pusztán a tudás iránti vágyból érdeklődik módszerekről, gyilkolási technikákról? Nem merült fel senkiben, hogy Kitty már akkor emberélet kioltására készült, amikor kriminálpszichológusnak jelentkezett, és a gyilkolás iránti beteges vágyát próbálta csillapítani a lecke bemagolásával?
