Celeb

Fábry sem tudja, mi lesz a show-val

Bors

Létrehozva: 2015.01.23.

Fábry Sándor megerősítette értesülésünket arról, hogy az MTVA nem hosszabbított szerződést a cégével.

„Legközelebb az új esztendőben folytatjuk a zavarkeltést, ugyanezen a csatornán, tartsanak majd velünk! Addig is Boldog Új Esztendőt!” – így búcsúzott Fábry Sándor tavaly decemberben a nézőitől. Nem sejtette, hogy zavarban valóban nem lesz hiány 2015-ben. Már ami a műsorának jövőjét illeti.

Vihart kavart csütörtöki cikkünk: nem hosszabbított szerződést az MTVA Fábry Sándor cégével, amely a Fábry című műsor gyártója volt. Ezt a közszolgálati csatorna is megerősítette lapunknak.

Időközben más forrásból számos pletyka és találgatás jutott el szerkesztőségünkbe a műsor sorsáról. Folyosói pletykák szerint már terepszemle is zajlott a folytatódó műsor új forgatási helyszínén. A Pólus Center Fortuna Stúdiójában, amely a Simicska Lajos nevéhez köthető Hung-Ister Rt. székhelye. A show munkatársai között az is elterjedt, hogy – hasonlóan más, a közszolgálati adókon futó műsorokhoz – ez a cég gyárthatja majd a Fábryt, ezért is költöznének a Fortunába.

– Bizonytalanság eddig is volt a folytatás kapcsán. De úgy tudjuk, márciusban folytatódna a műsor – mondta egy stábtag.

Az interneten kutakodva azt is megtudtuk: Fábry rövidesen ismét Badár Sándor oldalán áll közönség elé. A helyszín a Corvin Dumaszínház. Érdeklődésünkre a jegyirodában elárulták, a je-gyek négyezer forintos áron kerülnek forgalomba, az ugyanott hirdetett Fábry tévéfelvételről azonban nem tudtak információval szolgálni. Pedig már így hirdetik: „FÁBRY – AZ ÚJ MŰSOR! Jegyek 1200 forintért válthatók.”

Fábry Sándor szűkszavúan felelve a Bors kérdéseire.

– Azt tudom mondani, amit a televízió mondott – utalt a cégével történt szerződésbontásra. – Nem tudok én se többet.

Azt is hallottuk, hogy a Pólusban lesz a felvétel. A jegyeket árulják a Badár- féle műsorra. Ott hirdetik a tévéműsort, arról senki nem mond semmit...

Ezt meg tudom erősíteni.

Beszélik azt is, Simicska- közeli cég gyártja majd...

Na, hát azt azért nem mondom! Nem tudok többet mondani. Lógunk a levegőben...

Márciustól elvileg képernyőn kellene lennie...

Igen, igen, igen, igen.

Ebben a tempóban?

Hát nem tudom...
 

Sok a nyitott kérdés

Csütörtök délután a következő közlemény jelent meg a Híradó.hu-n.

Az MTVA-ban jelenleg a március közepén elinduló új csatornák és műsorszerkezet előkészítése zajlik, és ahogyan azt korábban a közmédia tudatta, a Fábry című műsor csupán sugárzási helyszínt vált.
Az előkészítő munkák során természetesen sok olyan kérdés van még, ami nyitott, megválaszolásuk nem végleges. Egy azonban biztos, a Fábry-show marad. Fábry Sándorra nem csak a közmédia, de a közmédia nézői is számítanak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...