Celeb

Cikizik kollégái a VV-ben maszekoló tanárt

Bors

Létrehozva: 2015.01.28.

Gregus László, a VV 7 osztályfőnöke hatalmas rajongótáborra tett szert. Most elárulja, miért vállalta a show-t.

Gregus László élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy szerepet vállalt a Való Világban. A 63 éves, ötgyermekes pedagógust akkor kérték föl a villalakók okítására, amikor A Széf című műsorban sikerrel szerepelt.

– Én voltam a tantestület alapembere az elmúlt négy szériában. A kollégáim persze folyton lehurrognak, hogy tanár létemre hogyan adhatom a nevem és az arcom ehhez a műsorhoz, de én erre csak azt mondom nekik, hogy ezer éve pedagógus vagyok, már mindenhol tanítottam, kaptam egy újabb kihívást, amit ráadásul jól megfizetnek, akkor meg miért ne? Sajnos azt kell mondanom, hogy a való életben is hasonló a színvonal, ott is előfordul, hogy még a szorzás sem megy. Ezek nem olyan nagy csodák! – mondta el a Borsnak László, aki egy fővárosi iskolában focistákat tanít pedagógiára és pszichológiára. Szakterületéből adódóan pedig örül, hogy tanulmányozhatja a vil­lalakókat.

– Jövőre megyek nyugdíjba, de naprakész, modern embernek tartom magam! Öt gyermekem van, a legkisebb kétéves, a legnagyobb pedig harminckettő. Szóval képben vagyok! Szerintem ezért szeretnek annyian! Az utcán is sokan megállítanak, sőt a műsornak köszönhetően rengeteg lehetőséget kapok. Tetszik a mostani széria, mert a lakók tapasztaltabbak és idősebbek, mint az elődeik. Itt már kemény taktikázás megy, nem a barátkozásról szól a műsor. Mindenki tudja, mit miért csinál. Én Fannit is kedvelem, de ha a valóságban ilyen, akkor azért csókoltatom a családját. Azt azért hozzátenném: az, hogy szereti a szexet, nem olyan nagy bűn!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt