Aktuális

Felháborító: az állam nem jött el az azbesztperre

Sütő Dániel

Létrehozva: 2015.01.30.

Újabb eredménytelen bírósági tárgyaláson van túl egy azbeszt miatt megbetegedett magyar férfi.

A háromgyermekes lőrinci édesapát, Válóczi Józsefet nem hallgatta meg a törvény­szék, bármennyire szerette volna. A magyar állam képviseletében ugyanis senki nem jelent meg a tárgyaláson.

– Az elsőrendű alperes értesítésének szabályszerűtlensége miatt érdemben nem tudunk tárgyalást folytatni – összegezte a fejleményeket dr. Schöck Beatrix bírónő. Mint kiderült, a bíróság az idézést kiküldte az érintett részére, de a postai tértivevény már nem jött vissza a Fővárosi Törvényszékre. Hogy miért, az rejtély.

Dr. Igyártó Gyöngyi, Váló­czi József jogi képviselője kérdésünkre úgy fogalmazott: erre inkább már nem reagál. Helyette annál indulatosabban adott hangot véleményének György Zsolt özvegye, Judit. A Bors többször is közölt interjút Zsolttal, aki szintén kártérítés miatt perelte a magyar államot: a férfi 14 éves koráig a selypi cementgyártól harminc méterre lakott. A gyár­ban a cement előállításához azbesztet használtak, amit azóta betiltottak.

Az azbeszt ugyanis erősen mérgező anyag. S bár a gyárat bezárták és lebontották, a mérgező törmelék ott maradt (elszállításáról decemberben döntött a kormány – a szerk.). De az eljárás végét Zsolt már nem érte meg. Az azbeszt okozta betegsége, a mezotelióma győzött, és a családapa meghalt.

– Ennyit ér az ember élete! – fakadt ki a tegnapi tárgyalás után Judit, Zsolt özvegye. – Pontosan azt csinálják most is, mint Zsolti esetében: húzzák az időt.

Válóczi József a Borsnak a tárgyalás után elmondta: számított rá, hogy ez lesz.

– Meg sem lepődöm. Annak viszont nem örülök, hogy feleslegesen jöttem el. Hétfőn kaptam meg az újabb adag infúziót a kemoterápián.

A bíróság elrendelte a sürgősségi eljárást az „azbesztperekben”, ennek fényében kellett csütörtökön újabb tárgyalási napot kitűznie a törvényszéknek hatvan na­pon belül. József következő tárgyalása február 26-án lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146601_auto_resized.png
hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban